Lévay Máté

Ezzel a bloggal szeretném ismertetni fontosabb eseményeimet, meghatározó pillanataimat, főbb munkásságaimat illetve terveimet a jövővel kapcsolatosan. Az oldalon szereplő ÖSSZES fénykép és videó SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ! A fényképek esetleges terjesztését, felhasználását kérem jelezze e-mailben. Köszönöm! info@levay-mate.hu

Facebook

Friss topikok

Utolsó kommentek

Külső feed

Houston we have a problem

"A megható megnyitó "

2011.03.05. 01:33 MiTosz

,,Ne kérdezd tőlem, mit - miért fotózok - s fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim! - a választ megkapod." - Pádár Sándor

Sokat gondolkodtam azon, hogy ha ezt a bejegyzést élménybeszámolót megírom, vajon röviden tegyem, vagy tömörség nélkül írjam-e le az eszméket anélkül, hogy unalmasan hosszú lenne... de úgy hiszem, hogy ez a gondolatmenet megérdemel bármilyen terjedelmet, már csak azért is, mert mindez nem csak rólam szól, hanem rólatok is.

A megnyitó napjáig akárkivel találkoztam, mindenki csak annyit kérdezett, hogy: izgulok? Nem aggódok? Igyekeztem leplezni, hogy nincs időm arra, hogy a másnaptól rettegjek, de természetesen belül azért feszült voltam, mely az utolsó nap vált teljessé. Izgalmam nem is abból indult ki, hogy milyen válaszokat fogok adni a feltett kérdésekre (ismerve Janó barátomat, bíztam benne, hogy kihúz mindenféle csávából), sőt: a véleményektől sem tartottam már.. sokkal inkább azon izgultam, hogy legyen egyáltalán olyan, aki eljön és véleményt tud alkotni!

Mint ahogyan az lenni szokott, az utolsó előtti, illetve az utolsó nap reggeltől estig csörgött a telefon, vagy pittyegett az üzenetekről, melynek tömör lényege ennyi volt: Sajnálom, de nem tudok jönni. Természetesen ezzel semmi probléma nincsen, hisz nem kötelező - főiskolai nyelven: katalógusos - előadás, de azért bíztam benne, hogy leszünk, leszünk... sokan leszünk.

Megnyitó előtt két órával: Napok óta hajtogatták páran, hogy a megnyitó előtt igyak pár felest, amit a szülők (szóban) nem díjaztak, mondván az elvesztett koordinációnak köszönhetően ledőlök majd a székről (addig jó, amíg nem tudják, mennyi kell nekem ahhoz, hogy ténylegesen eldőljek) :-). Szóval hallgatva a barátok tanácsaira mégis csak lecsúszott pár hubi, azonban semmi hatását nem éreztem, ami azért tőlem szokatlan jelenség... ilyenkor mindenen mosolygok, de a síráshoz közelebb voltam :-).

Megnyitó idejéhez közeledve lebandukoltunk a kávézóhoz, majd egy pillanatra leültem, és néztem a képeket. Rájöttem, hogy amíg 'velem vannak' nincsen mitől tartanom, hisz mind-mind egy darabka belőlem, melyet senki nem vehet el, számomra olyan mint az emlék, melyről átélve is lehet beszélni - ha kell - hosszú perceken keresztül. Aztán betoppant az első vendég... majd a másik is, mögötte pedig a harmadik - kezdtem oldódni.

Az általam nagynak ítélt kávézó perceken belül zsúfolásig megtelt, melynek piszokul örültem, de ez volt az a momentum, mikor már nem oldódtam tovább, hanem egyre feszültebb lettem, de nem volt sok időm ezen gondolkodni, elérkezett az időpont.

János első kérdésénél érettségi hangulatom lett: Mit kérdez? Mit kell mondanom? Vájá', hogy is hívnak engem? Ez abban a pillanatban egy leírhatatlan élmény volt, mely utólag is az, de kicsit más formát öltött - most már jót nevetek rajta :-).

Na igen... az a bizonyos "csöppség"... erről nem beszélnék hosszasan, örülök hogy mindenkiben megmaradt a beszélgetés és a szóhasználat ezen része, nekem ez teljesen örömteli, mikor felhozzák/emlegetik néhányan.

 

 

Elérkezett a zárás, mely igen komoly érzelmeket váltott ki bennem. A jó az öröm és a boldogság szokatlan ruhát öltve szeretett volna nyilvánosságra törni (de ehhez szükség volt a végén még egy felesre). Mikor körülnéztem köztetek, álomszerű volt mindaz, amit láttam. Ennyi ember tette tiszteletét, elképesztő. Ezt a látványt mindenkinek látnia-, a szeretetet pedig érezni kell, ezt kívánom az összes ismerősömnek. Arról nem is beszélve: mekkora öröm volt néhány mondatot beszélni a barátokkal, családtagokkal. Ezt még mindig lehetett fokozni, mikor este az ágyba fekve a vendégkönyvet olvasgattam. Leveszem a 'láthatatlan' kalapomat mindenki előtt, Köszönöm szépen mindenkinek a szép és őszinte szavakat!

A mai napon napvilágot látott egyik legkedvesebb csoporttársamnak, Lindának a blogján saját, általa írt véleménye, tapasztalata a kiállításról! Megható érzés volt elolvasni, a vers pedig... komolyan: nem találok rá szavakat! Köszönöm!
Ja igen, még valami Lindának: legnagyobb tiszteletem a tietek, hogy a két kis 'csöppséggel' együtt a macskaköves úton keresztül eljöttél, és tiszteletedet adtad. Sosem felejtem el, ahogy az összes barátomnak sem ezt a csodás estét!

Szólj hozzá!

Címkék: kiállítás március 27 máté megnyitó fotóim 2011 café február mythos című lévay

A bejegyzés trackback címe:

https://levaymate.blog.hu/api/trackback/id/tr482711697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.