Szeptemberben elkezdtem egy kommunikáció és médiatudomány-szakos iskolát (nem okoztam meglepetést sokaknak), melynek első félévét már be is fejeztem. Az egyik kurzusom, mely csak és kizárólag a médiával foglalkozik, ránk - hallgatókra - erőszakolta, hogy sajtófeltárást készítsünk, tehát valamilyen televízióról vagy újságról bemutatót írjunk. Ennek csak úgy tehettünk eleget, ha felkerestük a tv-nek vagy újságnak egyik-másik kulcsemberét. Én fotógráfiával foglalkozó újságoknak jártam utána...
Elképesztő, egy-egy ilyen újságnak, amit a kezünkbe veszünk milyen története van és miken esett - vagy éppen esik - át (pici túlzással persze, forradalmat még nem robbantottak ki). Az egyik magabiztosan halad előre, szerkesztők állítása szerint elhivatottan és töretlenül, míg egy másik örül, hogy egyáltalán még 'létezik', mint médium. Viszont a harmadik elvérzett... utolsó lapszámát most, januárban adták ki.
Szóval ennek a feladatnak/vizsgának köszönhetően Magyarország egyik (ha nem a legismertebb) fotósújságának főszerkesztőjével ismerkedtem meg, egy T. Szabolcs nevű úriemberrel, aki készségesen segített munkám tökéletes megoldásában. Pofátlanul felkerestem ismételten, néhány fényképpel melyet saját kezűleg készítettem, mondván:
"Ha nem tudsz miről mit írni az újságodba, adok néhány képet, akár kritikára is..."
Természetesen nem egészen így történt. Levelemben megírtam, hogy közeledik a tavasz, a szépség újjászületik a Földön, növények és állatok - egyszóval élőlények - formájában. Ha úgy érzik, megállja a helyét és a többi, havilapjukban szereplő képekkel hasonló színvonalú, akkor publikálhatják. Még annak is tudnék örülni, ha ilyen cím alatt látnám viszont alkotásaimat:
"Kedves olvasóink... ezek olyan fotók, amilyet soha, semmilyen körülmények között ne készítsünk"
Válaszlevelében T. Szabolcs azt írta, hogy "...bár ritkán publikálunk olvasóink által küldött képeket, mégis a lehetőség megvan, mert van olyan képe, ami helytálló és a szerkesztői gárdán belül is elnyerte tetszésünket. Ezért ha megjelenik, értesíteni fogjuk.."
Felvetődik a kérdés, vajon egy szépen lerázó szöveget olvashattam nagy boldogan, vagy valóban viszontláthatom? Bízom benne, hogy az utóbbi... hisz mint tudjuk, a remény hall meg utoljára.
Utolsó kommentek