Tavaly alkalmam nyílt eljutni a Nike Budapest félmaratonfutásra 'szemlélőként', ugyanis egy fotópályázat is kapcsolódott ehhez az eseményhez. Idén sem volt másképpen, hisz újabb maratonnak és félmaraton futásnak adott otthont a belváros, de most a SPAR rendezésében. Szükségemnek éreztem, hogy elmenjek rá, hátha a 2010-es végeredményhez hasonlóan ismét a dobogó valamely szintjén lehetek... de ha nem, legalább lesz néhány újabb fotóm :-)
A tegnapi maratonfutáson több, mint 16 ezer sportoló vett részt, mely megdöbbentő. Fejben készültem, hogy sokan lesznek, hisz már a HÉV-en is rengeteg rajtra felkészült sportolót láttam, nem is beszélve a metróról és a zsúfolt földalattiról.
Bár az lett volna talán a legkézenfekvőbb, ha a rajt pillanatát, vagy a nagy tömeget fotóztam volna, de mégis el akartam térni a megszokottól, bízva abban, hogy majd más fotózza azt, én pedig megpróbálkozom egy újjal: Egyéni és (kizárólag) 2-3 fős képet készíteni, mely valamelyest illeszkedik a környezethez és az alanya a részesévé válik. Ez picit szokatlan lehet, mégis most ehhez hasonlókban gondolkodtam, aztán meglátjuk, hogy a pályázat zsűrije mit szól hozzá. Nekem mindenesetre így is teljesen megérte, mert ahogyan indult a kattintgatás, ahhoz képest a végére már nagyon élvezetessé vált, és ha nem lett volna délután vidéki programom, akkor még nagyon szívesen maradtam volna a Hősök-terén. :-)
Utolsó kommentek