Lévay Máté

   Advent első vasárnapján sokféle módon lehetett eltölteni az időt. Én jobb elfoglaltságot és lehetőséget nem is kaphattam volna, mint hogy 4 csodás nővel dolgozzak együtt egy fotózáson. Nincs okom a panaszra, jobban sikerült az egész nap, mint vártam!

   Mikor Mészáros Vivien vázolta számomra az alapkoncepciót és a résztvevők számát, azután volt jó pár álmatlan éjszakám. Talán sosem éreztem magam ennyire zaklatottnak egy fotózás előtt, mint ezen... de ugyanakkor meg nagyon foglalkoztatott is a dolog, azonban féltem a ténytől, hogy nem 1 vagy 2 modellel kell fejben gondolkodni és komponálni, hanem 4-gyel. Ez volt az igazi kihívás, de ettől függetlenül vártam a vasárnapot és az eredményt.

   A fotózás helyszínének megszervezésére szabad kezet kaptam, így kerestem meg két nagyon kedves fotós kollégámat, akiknek jóvoltukból megkaptuk az Artbalance stúdióját, illetve Barbi és Barnabás mindvégig segítettek Nekünk a fotózás alatt. Hatalmas köszönet ezért! :-)

    Tehát elérkezett a vasárnap 11 óra, és a találkozási pontnál tudatosodott csak bennem: Te jó Isten! Mennyien leszünk? 4 modell, 2 sminkes, 2 fodrász, Barbi és Barnabás, mint segédek, illetve jómagam. Szerencsére a lakás igen nagy szobákkal rendelkezett, így nem jelentett senkinek sem problémát az eddigiektől jóval nagyobb számú stáb folyamatos munkája.

   A sminkek és hajak elkészítésénél főleg igaz az, hogy jó munkához idő kell. Ez megvalósult, mert körülbelül 3 óra volt ezek elkészítése, azonban nagyon szép munkát végeztek a lányok, név szerint: Király Valéria, Kirják Enikő - a sminkesek, és Hajnal Noémi, Hegyes Döníz a fodrászok. Miután elkészültek a modellek, nekiláttunk a munkálatok rám eső részének: a fotózáshoz :-)

      A legelején úgy érzetem, hogy nem csak bennem volt kellő izgatottság, hanem Molnár Dalmában, Pálfi Henriettában, Albert Dorkában és Mészáros Vivienben is egyaránt, mivel mindenki számára volt valami új ebben az eseményben... így ez teljesen érthető és már-már megszokott, azonban ahogy haladt az idő, úgy készültek el a jobbnál-jobb képek és egyre jobban élveztük mindannyian.

   Fotózásunk vége felé közeledbe viszont szépen lassan mindenki elfáradt és a kezdéstől a végéig 6 óra alatt igen meg is éheztünk, így pedig egyre jobban vesztettük el a lelkesedésünket... ami rám nézve azért nem volt szerencsés, mert pár órával később már egy másik rendezvényre kellett mennem fotózni, de az indulás előtt úgy érzem: elalszom... azonban szép lassan átestem a holtponton :-)

További képek hamarosan felkerülnek a www.levay-mate.hu galériájába, amit azt hiszem érdemes lesz böngészni, már csak a lányok miatt is! :-)

Hálás köszönet még egyszer a stúdióért, a felszerelésért a www.artbalance.hu-nak, a WERK fotókért és közreműködésért Rozmán Barbarának, illetve Lévai Barnabásnak!

    Ahogyan azt Petőfi Sándor is megírta: "Itt van az ősz, itt van újra..."
Kezdetben ezt az évszakot sokkal inkább a télies idő rideg folyosójaként tekintettem és ez a tény nem csak a fákat, de engem is lelombozott... de rá kellett jönnöm, hogy rossz oldalról közelítettem meg ezt az évszakot, ugyanis olyan élénk színvilágot tárt elénk a természet, amilyenre nem számítottam az érkezés előtt.

   Azonnal szerelmes lettem a sárgás-barnás-vöröses színekbe, de néhány elkészült képbe csak azután, mikor a modell is a fényképező elé állt... kapásból kettő :-).

   Bozsó Lillát egy korábbi alkalommal már fotóztam a Városligetben, és hatalmas élményekkel tértem haza, hisz elégedett voltam az elkészült fotókkal, melyek nem jöttek volna létre Lilla közreműködése nélkül. Csodás arca és alakja ismételten lenyűgözött, de a kedvessége sem utolsó erénye, ami miatt talán nem túlzás azt állítanom, hogy az egyik kedvenc modellem. Másik csodaszép modellem Herceghalmi Vivien volt, akivel korábban még nem volt szerencsém találkozni, azonban ezt a hiányosságot most pótoltuk. Nála is tapasztaltató volt azonnal az a kedvező tény, hogy nem csak Ő, de a kamera is szereti, tehát a 'kapcsolatuk' babérokra tőrt. Részemről már ott nyert ügye volt Vivinek, hogy nagyon mosolygós és kedves mindenkivel... és nem utolsó sorban nagyon bájos az arca!

Rengeteg kép készült még, melyek megtekinthetők a WEBOLDALAM GALÉRIÁJÁBAN !

Külön köszönet a segítségért és a WERK fotókért Bordás Rolandnak és Bordás Rékának!

   Körülbelül egy hónapja úgy gondoltam, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, és inkább nyűg lesz, mintsem eredményes és szórakoztató az, ha kapok egy saját fotós rovatot és hónapról-hónapra írok bele, majd publikálom a Pálya Magazinba. Bár heti szinten több alkalommal is írok bejegyzéseket és ezáltal publikálom irományaimat, még sem vagyok megbékélve a szókincsemmel, amit időről-időre igyekszem gyarapítani, bővíteni... olykor kisebb, olykor nagyobb sikerrel.

Összességében örülök, hogy végül is belevágtam és rögtön meg is jelenet nyomtatásban az első szám, amely nem várt pozitív visszajelzéseket produkált mind tanári részről, mind csoporttárs és sulis társak szájából. Az ambícióm ezáltal nem hogy lankadt volna, de babérokra tört és máris megírtam a következő szám kétoldalas cikkét, szintén saját képekkel illusztrálva. Célom ezáltal, hogy mások is kedvet kapjanak a fotózáshoz, még ha valahol magam ellen is beszélek ezáltal :-)

     Azonban más vezérel: sok hobbi fotóst ismerek, akik rajonganak a képekért és szó szerint dührohamot kapnak, mikor maguk is belevágnak és nem sikerül azt a végeredményt látni, amit a fejükben 'lerajzoltak'. Valóban bosszantó, mindennapos ez a jelenség nálam is, de idővel Én is tapasztaltam és tapasztalok is napról-napra, ezért azt, amit már sikerült elsajátítanom, azt másoknak is tovább szeretném adni, hagy érezzék azt, amit olykor én is érzek néhány elkészült kép láttán... és ilyenkor nagyon szerencsés, na meg boldog embernek érzem magam, hát tegyen így más is és érezze át ezt a felemelő érzést! :-)

   A címben forgó szavak az előző heti csütörtököm rövid ismertetői, de muszáj róla kicsit részletesebben és lelkesebben is beszámolnom, ugyanis azt hiszem, hogy egy új csavar következett be az életembe, és ez tulajdonképpen egy nap alatt, ami elképesztő jelentőséggel bír rám nézve. Kezdeném is a reggeli óráktól, amikor is kapásból sikerült elaludnom, és úgy gondoltam, hogy ezáltal már csak pocsék lehet a napom... de ezzel ellenben egyre jobb lett:

  Egy iskolai házi feladat révén már a kora reggeli órákban forgatásba kezdtünk néhányan, melyet a szűkös határidőnek 'köszönhetően' mindenféleképpen be kellett fejezni délig. A téma elég kényes, ugyanis az volt a feladat, hogy bemutassuk saját magunkat, hogy kik vagyunk és mit csinálunk... és ezáltal próbáljuk 'eladni' magunkat. Ha el nem is adtam magam, de az elkészült videó közel olyanra sikeredett, amilyennek elképzeltem. Ez nagy szó, mert eddig tulajdonképpen sosem az lett a vége, amit megálmodtam, és ez gyorsan kedvemet is szedte... kivéve jelen esetben, mikor abszolút szórakozással telt a forgatás rengetek bakival :-) Az említett kényes témának és a nagyszerű' színészi alakításomnak' köszönhetőn nem tudom mitévő legyek, ugyanis néhány barátom, rokonom azt mondja, hogy tegyem közzé a videót, de lehet, hogy inkább a privát szférát kellene hogy erősítse...  egye-fene, katt videóra:

(360p helyett kérlek kapcsold át 720p-re a jobb minőségért)

   Fél 1 - a forgatásnak vége -, irány a főváros. Egy nem akármilyen helyre mentem és nem hétköznapi ügyben (esetemben legalábbis). A Szentendrei Kurír szerkesztőségéhez látogattam el, ahol is interjúkészítés céljából hívtak meg. Ez azért nagyszerű dolog, mert a művészi oldalát a fotózásnak úgy érzem csak kóstolgatom, de még nem érzem az ízeit... mégis a város talán úgy érzi, hogy fontos lenne a támogatása és megismertetése... oly módon, mint amilyen ez is, hisz be szeretnék mutatni az 'Én és a Szentendrével alkotott közös kapcsolatunkat', illetve a fotóművészetről és a munkásságomról alkotott véleményemet, céljaimat. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem, és történt egy SZEREPCSERE, amit hirtelenjében nem tudtam észrevétlenül kezelni... ugyanis a beszélgetés során egy fiatalember végig fotózott, utána pedig kimentünk a zöldövezetbe ahol folytatódtak a fotók készítése :-). Nagyon szokatlan volt, de összességében úgy gondolom, hogy jól sikerült az interjú, és a képekkel együtt a cikk is fantasztikus lesz... amely már a novemberi Szentendrei Kurírban olvasható lesz.

    Mikor készen lettünk nem időztem sokat Pesten, azonnal indulnom kellett Szentendrére, útközben egy pékségnél ejtettem meg az ebédemet és a vacsorámat is egyben... ugyanis a napnak még nem volt vége és a piszok izgalmas része még csak most jött: a Zsűrizés.

    Pár hete egy nagyon kedves ismerősöm, Máté azzal kapcsolatosan keresett meg, hogy Szentendrén egy rendezvénynek, név szerint az ÖKO Gyereknapnak Ő az egyik szervezője, és a gyereknap keretein belül egy rajzpályázat is a program része... ahova kisiskolások körülbelül 100 alkotása közül kerül ki győztesnek osztályonként az a 3 + 1 különdíjas kép, melyet a zsűri kiválaszt... és rám esett a választása, hogy döntsek ezen képekről. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora örömöt jelentett a számomra, de ugyanakkor felelősséget is... ezért elterveztem, hogy Én csöndben majd mutogatok 1-2 képre, melybe szerelmes lettem, de inkább csöndes, mintsem hangos leszek a zsűriben... aztán kiderült, hogy a zsűrit csupán ketten alkottuk Mátéval, sőt... kérte is hogy Én bíráljam a képeket, és Ő ha nem ért egyet a végső eredménnyel, akkor szól csak bele. Higgyétek el, elképesztő nehéz a zsűrizés. Órákon keresztül harcol az ember saját magával, mert nehezen tud dönteni és olykor a saját döntését sem akarja elfogadni, azonban hatalmas élmény. Engem rég óta nagyon vonzott ez a 'szerep' is, de húszon évesen nem éreztem magam alkalmasnak ehhez... azonban a felkérésnek köszönhetően nagyon örülök, hogy belevágtunk és megcsináltuk, hisz felejthetetlen élmény lett a számomra :-)  Mint ahogyan az egész nap is...

    Tavaly alkalmam nyílt eljutni a Nike Budapest félmaratonfutásra 'szemlélőként', ugyanis egy fotópályázat is kapcsolódott ehhez az eseményhez. Idén sem volt másképpen, hisz újabb maratonnak és félmaraton futásnak adott otthont a belváros, de most a SPAR rendezésében. Szükségemnek éreztem, hogy elmenjek rá, hátha a 2010-es végeredményhez hasonlóan ismét a dobogó valamely szintjén lehetek... de ha nem, legalább lesz néhány újabb fotóm :-)

    A tegnapi maratonfutáson több, mint 16 ezer sportoló vett részt, mely megdöbbentő. Fejben készültem, hogy sokan lesznek, hisz már a HÉV-en is rengeteg rajtra felkészült sportolót láttam, nem is beszélve a metróról és a zsúfolt földalattiról.

    Bár az lett volna talán a legkézenfekvőbb, ha a rajt pillanatát, vagy a nagy tömeget fotóztam volna, de mégis el akartam térni a megszokottól, bízva abban, hogy majd más fotózza azt, én pedig megpróbálkozom egy újjal: Egyéni és (kizárólag) 2-3 fős képet készíteni, mely valamelyest illeszkedik a környezethez és az alanya a részesévé válik. Ez picit szokatlan lehet, mégis most ehhez hasonlókban gondolkodtam, aztán meglátjuk, hogy a pályázat zsűrije mit szól hozzá. Nekem mindenesetre így is teljesen megérte, mert ahogyan indult a kattintgatás, ahhoz képest a végére már nagyon élvezetessé vált, és ha nem lett volna délután vidéki programom, akkor még nagyon szívesen maradtam volna a Hősök-terén. :-)

   Az előző héten nagyon jó élményekkel tértem haza a Hewlett Packard-féle rendezvényről, fotózásokról. Bíztam benne, hogy lesz még alkalom az ottani kollégákkal, munkáltatókkal dolgozni (részben) a HP színeiben... és pontosan így is lett!

    Pár napja - mikor ismét megkeresett az Art-Group rendezvényszervező cég egy IVSZ-es rendezvénnyel -, akkor nagyon megörültem: egyrészt mert a rendezvényfotózás picit idegen a számomra (legutóbb a Szigeten próbálhattam ki magamat), és a lényeg, hogy ott nincs beállított fotó és épp ezért sokkal inkább kell figyelni a 'pillanatra', a körülöttünk levőkre, de ez az újdonság motivált. Örömöm másik oka az volt, mikor megtudtam, hogy a 11 órás rendhagyó rendezvényen (amely a csarnokban és a mellette levő programsátorban volt) én voltam az egyedüli hivatalos fotós, amely ugyanakkor nem kis felelősség volt rám nézve, de nem kevés bizalom is egyben.

    A programok a pesterzsébeti jégcsarnokban kezdődtek, ahova reggel 8 órára kellett megérkeznem. Ez 4 órás alvást követően valósult meg, de amint odaértem és nekiláttam a terepszemlének és a 'forgatókönyv' tanulmányozásához: rögtön felébredtem. A program dióhéjban annyi volt, hogy 9 órától folyamatosan mentek a jégkorong mérkőzések 2*10 perces váltásokban, és a nagy pályán egyszerre két mérkőzés volt. Ezzel egyidejűleg a kint helyet foglaló programsátorban a szponzorok és a kíváncsiskodó látogatók foglaltak helyet. Kilométerhiányomnak eleget téve ide-oda cikáztam, közben pedig a különböző kéréseknek próbáltam eleget tenni, és a kikóborolt pihenő játékosról képet csinálni, miközben a fűben fekszik vagy társaival az esélyeiket latolgatják. Szeretem, mikor sok feladatnak kell eleget tenni, mégis sokszor féltem, hogy talán máshol kellene lennem - mint ahol éppen volt -, mert hátha ott történik valami rendkívüli, és nem pedig itt.

   A jégkorong fotózása közben igen hamar rájöttem valamire: a sportfotósoknak minden elismerésem. Egészen tegnapig úgy éreztem, hogy elég szoros a kapcsolatom a gépemmel ahhoz, hogy mindent könnyedén megoldjunk együtt. Lényegében ha nem is könnyen, de mindent megoldottunk, azonban pár évet öregedtem, mire sikerült valami használhatót varázsolni. :-) Egyébként ez a szép az egészben, hogy az ember akkor tanul a legtöbbet, mikor rákényszerül egy szituációban, hogy a helyzet magaslatára kerüljön és kihozza magából (illetve a felszereléséből) a legtöbbet. Az egész nap pontosan ilyen volt, rengeteget tanultam, de még mindig nyitott maradt néhány kérdés...

    Említést kell tennem barátomról, Tibiről is, akinek nem kevés segítséget köszönhetek. Mindent fejben tartott, ötleteket adott, figyelt a felszerelésemre és a nap végéig kitartott még akkor is, mikor piszkosul fáztunk pálya közvetlen közelében... arról nem is beszélve, hogy elárasztott rengeteg werk fotóval, melyeket örömteli visszanézni, hisz felbecsülhetetlen emlékképek. Innen is köszönök neki mindent még egyszer! :-)

   A nap vége felé már alig álltam a lábamon, nagyon jól esett leülni és a táskát magam mellé helyezni... azonban minden fáradalmat kompenzált az a tény, hogy imádom a csapatot, akikkel együtt részt vehetek ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken, illetve a csapatmunkát, amiben mindenki kiveszi a részét és nincsen fennakadás, nincsen szervezési hiba. Hazaérésemet követően ruhástul elterültem az ágyon, és reggelig fel sem keltem. Ezt nevezik jól eső fáradtságnak, ami egy igen hasznos és izgalmas napnak köszönhető :-)

Bízom benne, hogy a továbbiakban is a részese lehetek mindennek!

  Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá a beszámolóhoz, ugyanis az élmény 'leírhatatlan'. Ezt át kell élni! :-)

Tegnap este a balszerencsés Hungexpo után a Deák térre mentünk, ahol a Zombie Walk esemény volt. Meglehetősen kis körben terjedt el a híre annak, hogy mikor-hol lesz megrendezve ez a 'haláli' összejövetel, mégis több száz zombinak beöltözött vagy sminkelt ember vett részt rajta.

  Meglehetősen irónikus, hogy az élőhalottak gyülekezője egy evangélikus templom bejáratánál volt, ahol nemsokkal előtte még esküvőt tartottak. Hát igen, élni tudni kell :-)

   A résztvevők hatalmas lelkesedéssel már a találkozás folyamán hörögtek, az arra járók pedig sikítottak. Legviccesebb jelenetként két pillanatot emelnék ki, elsőként mikor a 'zombik' a McDonald's-ba mentek be enni. A kiszolgálók arcára ráfagyott a rémület.
Másik hatalmas pillanat, mikor egy női sikolyra lettem figyelmes, és mikor odanéztem azt láttam, hogy teljes erejéből futott a járdán, mögötte két zombinak beöltözött srác hasonló gyorsasággal és közben hörögve. Szegény lány, szerintem így még nem ijedhetett meg. :-)

Volt kislány macival a kezében, vérző szájjal... volt srác, lánccal a lábán, melyet húzott magával... volt menyasszony véres ruhában... és volt apáca Pentagramm a homlokán, sőt még elvétve vámpírok is voltak a zombik estéjén. Alapvető félreértés áldozatai lehettek :-)

Mikor elindult a séta az Andrássy út, majd a Hősök tere felé, akkor az arra járók vegyes érzelmekkel figyelték a példátlan eseményt. Némelyiknek leesett az álla, mások meg még pózoltak is a 'halottakkal'. Egy pici incidens is történt, mikor az egyik bámészkodó egy férfias ütéssel ajándékozta meg az egyik lányt, majd sörrel meg is dobta. Mindenki másképp dolgozta fel.

  Hazafele egész úton erről beszéltünk, sőt még elalvás előtt is, örülök, hogy részt vettem és vehettem rajta fotósként, még akkor is, ha sok probléma volt a sötét miatt, hisz gyakorlatilag nem volt fény :-)