Lévay Máté

   Az előző héten nagyon jó élményekkel tértem haza a Hewlett Packard-féle rendezvényről, fotózásokról. Bíztam benne, hogy lesz még alkalom az ottani kollégákkal, munkáltatókkal dolgozni (részben) a HP színeiben... és pontosan így is lett!

    Pár napja - mikor ismét megkeresett az Art-Group rendezvényszervező cég egy IVSZ-es rendezvénnyel -, akkor nagyon megörültem: egyrészt mert a rendezvényfotózás picit idegen a számomra (legutóbb a Szigeten próbálhattam ki magamat), és a lényeg, hogy ott nincs beállított fotó és épp ezért sokkal inkább kell figyelni a 'pillanatra', a körülöttünk levőkre, de ez az újdonság motivált. Örömöm másik oka az volt, mikor megtudtam, hogy a 11 órás rendhagyó rendezvényen (amely a csarnokban és a mellette levő programsátorban volt) én voltam az egyedüli hivatalos fotós, amely ugyanakkor nem kis felelősség volt rám nézve, de nem kevés bizalom is egyben.

    A programok a pesterzsébeti jégcsarnokban kezdődtek, ahova reggel 8 órára kellett megérkeznem. Ez 4 órás alvást követően valósult meg, de amint odaértem és nekiláttam a terepszemlének és a 'forgatókönyv' tanulmányozásához: rögtön felébredtem. A program dióhéjban annyi volt, hogy 9 órától folyamatosan mentek a jégkorong mérkőzések 2*10 perces váltásokban, és a nagy pályán egyszerre két mérkőzés volt. Ezzel egyidejűleg a kint helyet foglaló programsátorban a szponzorok és a kíváncsiskodó látogatók foglaltak helyet. Kilométerhiányomnak eleget téve ide-oda cikáztam, közben pedig a különböző kéréseknek próbáltam eleget tenni, és a kikóborolt pihenő játékosról képet csinálni, miközben a fűben fekszik vagy társaival az esélyeiket latolgatják. Szeretem, mikor sok feladatnak kell eleget tenni, mégis sokszor féltem, hogy talán máshol kellene lennem - mint ahol éppen volt -, mert hátha ott történik valami rendkívüli, és nem pedig itt.

   A jégkorong fotózása közben igen hamar rájöttem valamire: a sportfotósoknak minden elismerésem. Egészen tegnapig úgy éreztem, hogy elég szoros a kapcsolatom a gépemmel ahhoz, hogy mindent könnyedén megoldjunk együtt. Lényegében ha nem is könnyen, de mindent megoldottunk, azonban pár évet öregedtem, mire sikerült valami használhatót varázsolni. :-) Egyébként ez a szép az egészben, hogy az ember akkor tanul a legtöbbet, mikor rákényszerül egy szituációban, hogy a helyzet magaslatára kerüljön és kihozza magából (illetve a felszereléséből) a legtöbbet. Az egész nap pontosan ilyen volt, rengeteget tanultam, de még mindig nyitott maradt néhány kérdés...

    Említést kell tennem barátomról, Tibiről is, akinek nem kevés segítséget köszönhetek. Mindent fejben tartott, ötleteket adott, figyelt a felszerelésemre és a nap végéig kitartott még akkor is, mikor piszkosul fáztunk pálya közvetlen közelében... arról nem is beszélve, hogy elárasztott rengeteg werk fotóval, melyeket örömteli visszanézni, hisz felbecsülhetetlen emlékképek. Innen is köszönök neki mindent még egyszer! :-)

   A nap vége felé már alig álltam a lábamon, nagyon jól esett leülni és a táskát magam mellé helyezni... azonban minden fáradalmat kompenzált az a tény, hogy imádom a csapatot, akikkel együtt részt vehetek ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken, illetve a csapatmunkát, amiben mindenki kiveszi a részét és nincsen fennakadás, nincsen szervezési hiba. Hazaérésemet követően ruhástul elterültem az ágyon, és reggelig fel sem keltem. Ezt nevezik jól eső fáradtságnak, ami egy igen hasznos és izgalmas napnak köszönhető :-)

Bízom benne, hogy a továbbiakban is a részese lehetek mindennek!

    Egyik nap egy nagyon érdekes telefont kaptam az Art-group rendezvényszervező cégtől, amire egyik barátom ajánlása során került sor (köszönöm Peti), amelynek a tárgya az volt, hogy a BME egyetemi napokon kellene 3 napon keresztül bizonyos feladatkörnek megfelelően fotóznom a Hewlett Packard színeiben.

   Eredetileg úgy volt tervezve, hogy a munkaidőm naponta 3-3 órás lenne, de nem sokra rá ez az idő módosításra került, és rendes napi 8órás munkaidőt jelentett. Ezzel az égvilágon semmi probléma nem volt, természetesen elvállaltam, de azért voltak apró nehézségek (már ami az alvást és a fősulira járást jelentette).

  Kocsival ritkán járok a fővárosba, általában tömegközlekedéssel megyek és fennakadás nélkül járok-kelek Budapesten, de most ezt nem tudtam kihasználni, mert az egyetemi napokon hajnali 2-ig kellett kint lennem - a számomra nem is közeli Infóparkban -, és HÉV hiányában ez alig ha működött, tehát maradt a vezetés, és szerencsére probléma nélkül.

  Az első nap teljes mértékben bizonyossá vált a számomra, hogy kiválóan fogom érezni magamat, ugyanis a fesztivál hangulatú légkör eleve jó hatással van rám (főleg akkor, ha enyhén illuminált állapotban felvehetem a többiek járásmódját morálját), másrészt a host és hostess fiatalok is barátságosak, segítőkészek és igazi partiarcok... a probléma a másnap reggellel volt.

  Mire sikerült ágyba feküdni, az hajnali 3-fél4 fele következett be, aztán egy pislogás és már kellhettem is fel 8kor, hogy beérjek a főiskolába. A kimerülést leszámítva fantasztikus volt a fotózás, rengeteg élménnyel gazdagodtam... főleg, mikor a részeg fiatalokat a fotózás közepette szedtük ki a háttérből, mert a szó szoros értelemben beleépültek :-).

(WERK fotóért köszönet Tibinek és Gergőnek)

Remélem hamarosan ismét a HP feliratot viselhetem magamon. :-)