Az előző héten nagyon jó élményekkel tértem haza a Hewlett Packard-féle rendezvényről, fotózásokról. Bíztam benne, hogy lesz még alkalom az ottani kollégákkal, munkáltatókkal dolgozni (részben) a HP színeiben... és pontosan így is lett!
Pár napja - mikor ismét megkeresett az Art-Group rendezvényszervező cég egy IVSZ-es rendezvénnyel -, akkor nagyon megörültem: egyrészt mert a rendezvényfotózás picit idegen a számomra (legutóbb a Szigeten próbálhattam ki magamat), és a lényeg, hogy ott nincs beállított fotó és épp ezért sokkal inkább kell figyelni a 'pillanatra', a körülöttünk levőkre, de ez az újdonság motivált. Örömöm másik oka az volt, mikor megtudtam, hogy a 11 órás rendhagyó rendezvényen (amely a csarnokban és a mellette levő programsátorban volt) én voltam az egyedüli hivatalos fotós, amely ugyanakkor nem kis felelősség volt rám nézve, de nem kevés bizalom is egyben.
A programok a pesterzsébeti jégcsarnokban kezdődtek, ahova reggel 8 órára kellett megérkeznem. Ez 4 órás alvást követően valósult meg, de amint odaértem és nekiláttam a terepszemlének és a 'forgatókönyv' tanulmányozásához: rögtön felébredtem. A program dióhéjban annyi volt, hogy 9 órától folyamatosan mentek a jégkorong mérkőzések 2*10 perces váltásokban, és a nagy pályán egyszerre két mérkőzés volt. Ezzel egyidejűleg a kint helyet foglaló programsátorban a szponzorok és a kíváncsiskodó látogatók foglaltak helyet. Kilométerhiányomnak eleget téve ide-oda cikáztam, közben pedig a különböző kéréseknek próbáltam eleget tenni, és a kikóborolt pihenő játékosról képet csinálni, miközben a fűben fekszik vagy társaival az esélyeiket latolgatják. Szeretem, mikor sok feladatnak kell eleget tenni, mégis sokszor féltem, hogy talán máshol kellene lennem - mint ahol éppen volt -, mert hátha ott történik valami rendkívüli, és nem pedig itt.
A jégkorong fotózása közben igen hamar rájöttem valamire: a sportfotósoknak minden elismerésem. Egészen tegnapig úgy éreztem, hogy elég szoros a kapcsolatom a gépemmel ahhoz, hogy mindent könnyedén megoldjunk együtt. Lényegében ha nem is könnyen, de mindent megoldottunk, azonban pár évet öregedtem, mire sikerült valami használhatót varázsolni. :-) Egyébként ez a szép az egészben, hogy az ember akkor tanul a legtöbbet, mikor rákényszerül egy szituációban, hogy a helyzet magaslatára kerüljön és kihozza magából (illetve a felszereléséből) a legtöbbet. Az egész nap pontosan ilyen volt, rengeteget tanultam, de még mindig nyitott maradt néhány kérdés...
Említést kell tennem barátomról, Tibiről is, akinek nem kevés segítséget köszönhetek. Mindent fejben tartott, ötleteket adott, figyelt a felszerelésemre és a nap végéig kitartott még akkor is, mikor piszkosul fáztunk pálya közvetlen közelében... arról nem is beszélve, hogy elárasztott rengeteg werk fotóval, melyeket örömteli visszanézni, hisz felbecsülhetetlen emlékképek. Innen is köszönök neki mindent még egyszer! :-)
A nap vége felé már alig álltam a lábamon, nagyon jól esett leülni és a táskát magam mellé helyezni... azonban minden fáradalmat kompenzált az a tény, hogy imádom a csapatot, akikkel együtt részt vehetek ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken, illetve a csapatmunkát, amiben mindenki kiveszi a részét és nincsen fennakadás, nincsen szervezési hiba. Hazaérésemet követően ruhástul elterültem az ágyon, és reggelig fel sem keltem. Ezt nevezik jól eső fáradtságnak, ami egy igen hasznos és izgalmas napnak köszönhető :-)
Bízom benne, hogy a továbbiakban is a részese lehetek mindennek!
Utolsó kommentek