Lévay Máté

   Különleges volt ez a hétfői nap a stáb számára, ugyanis egy olyan személy jött el hozzám műtermi fotózásra, aki először nagyközönség előtt 2007-ben a Csillag Születik-ben tűnt fel, majd 2009-ben már Ő képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az a személy, akiről beszélek nem más, mint Ádok Zoli! :)

   Amikor találkoztam Zolival, nem tudtam még, hogy milyen személyiségre számíthatok. A riportok és az interjúk csak részben segítenek hozzá, hogy bármit biztosra megállapíthassuk bárkiről, hisz a 'színfalak mögött' mindenki más, és az az igazi énje. Titkon reménykedtem abban, hogy jól telik majd a délután, de ez nem szimplán jó volt... hanem fantasztikusra sikeredett! Nem számítottam erre! Dolgozni sem volt nehéz, sőt Zolinak rengetg olyan ötlete volt, ami nem szimplán 'rutint' jelentő mozdulat a kamerák előtt, hanem felkészültségét hangsúlyozza.

   A képeken sokkal inkább azt szerettük volna átadni a néző felé, hogy milyen Ő valójában, mikor nem dolgozik, tehát elsősorban nem az énekes oldalát mutatnánk be, hanem a közvetlenebb, hétköznapibb felét, annak is egy elegánsabb és sportosabb vonalát.

  Zoli volt olyan kedves, hogy hozott Nekem egy dedikált lemezt is magával. Rettenetesen jó! :)

   Alig pár napra rá az Irigy Hónaljmirigy két ismert személye, Sipos Tamás és Péter látogatnak el hozzánk! :)

Smink: Rokolya Lili
Haj: Szilvási Ágnes
Lévay Stúdió - Szentendre

   Életem egy újabb meghatározó pillanatához érkeztem, mégpedig azért mert a kezdetben a szobában tartott fotózásból lett garázsban történő fotózás és mára kinőttem ezt is és elkészült az első saját stúdióm egy teljes szinten :)

A fokozatok:

  Bár műtermi fotózásokat már jóval korábban csináltam, mint mire elkészült volna a stúdió, és magukon a képeken nem látszódott, hogy bármiben is hiányt szenvednénk, de a fotózást a garázsban tartva nem volt az igazi. Olyanra hasonlított, mint Amerikában a kezdő együttesek, akik a garázsban próbálnak! :) A célnak megfelelt, de nem az igazi. Ezért döntöttem úgy, hogy a tetőteret teljes egészében átalakítom és berendezem állandónak a stúdiót, ahol azóta is zavartalanul lehet dolgozni, illetve rengeteg a lehetőség, és már klíma is üzemel. :) Imádom!

   Az elismerés mindenki számára nagyon fontos, és akinek ebből egy pici is kijár, az a személy nagyon boldog lehet. Nem a díjazás miatt, hanem ez egyfajta visszaigazolás arról, hogy valamit sikerült úgy megmutatni, ahogyan azt más talán nem is látott eddig. Egy apró siker leírhatatlanul nagy örömet okoz a pályázónak. Én pedig nemrég igazán boldog voltam :)

   Rég óta bántott a dolog, hogy épp Szentendrének, a szülő- és lakóvárosomnak; annak művészi oldalának semmit sem tudtam tenni, pedig fontosnak tartottam volna. Azonban jött egy lehetőség, egy felhívás egy fotópályázatról, ahol Szentendre természeti és környezeti értékeivel kapcsolatosan vártak képeket. Első alkalommal vettem részt kategória szerinti pályázaton, nem sok reménnyel. Aztán egy korai reggelen (10:00) jött egy hívás az önkormányzatból, hogy a pályázaton 3. helyen végeztem. Ezt el se akartam hinni, egyáltalán nem hittem abban, hogy értékelhető eredményt érek el, fantasztikus érzés volt. :)

   A díjátadó volt a legfantasztikusabb, ugyanis a városháza dísztermében került sor minderre, ami már önmagában is egy sikerélmény. :) Remélem még rengeteg alkalommal mutathatom meg a saját szemszögemből látott képkockákat a városom számára.

   Előző héten napvilágot látott a Szentendrei Kurír novemberi száma, melyben a szerencseszámom oldalán egy Velem készített rövid interjú olvasható, múltamról, jelenemről és jövőbeli - városban intézett - terveimről. Akit esetlegesen érdekel, az itt el tudja olvasni, ha a 'kép megjelenítésére' kattint. :-)

   Körülbelül egy hónapja úgy gondoltam, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, és inkább nyűg lesz, mintsem eredményes és szórakoztató az, ha kapok egy saját fotós rovatot és hónapról-hónapra írok bele, majd publikálom a Pálya Magazinba. Bár heti szinten több alkalommal is írok bejegyzéseket és ezáltal publikálom irományaimat, még sem vagyok megbékélve a szókincsemmel, amit időről-időre igyekszem gyarapítani, bővíteni... olykor kisebb, olykor nagyobb sikerrel.

Összességében örülök, hogy végül is belevágtam és rögtön meg is jelenet nyomtatásban az első szám, amely nem várt pozitív visszajelzéseket produkált mind tanári részről, mind csoporttárs és sulis társak szájából. Az ambícióm ezáltal nem hogy lankadt volna, de babérokra tört és máris megírtam a következő szám kétoldalas cikkét, szintén saját képekkel illusztrálva. Célom ezáltal, hogy mások is kedvet kapjanak a fotózáshoz, még ha valahol magam ellen is beszélek ezáltal :-)

     Azonban más vezérel: sok hobbi fotóst ismerek, akik rajonganak a képekért és szó szerint dührohamot kapnak, mikor maguk is belevágnak és nem sikerül azt a végeredményt látni, amit a fejükben 'lerajzoltak'. Valóban bosszantó, mindennapos ez a jelenség nálam is, de idővel Én is tapasztaltam és tapasztalok is napról-napra, ezért azt, amit már sikerült elsajátítanom, azt másoknak is tovább szeretném adni, hagy érezzék azt, amit olykor én is érzek néhány elkészült kép láttán... és ilyenkor nagyon szerencsés, na meg boldog embernek érzem magam, hát tegyen így más is és érezze át ezt a felemelő érzést! :-)

    Mindenkivel megesik, hogy a múlt néha visszaköszön. Velem is megesett a napokban egy felkérés kapcsán, hogy a múltat részben felidézve a chocoMe -nek, pontosabban Mészáros Gábornál fotózzak, annyi különbséggel, hogy eddig az LF-magazin kapcsán, most pedig Gábor személyesen kért fel a saját rendezvényére, mint fotóst.

    Nagyon örültem a megkeresésnek, főleg úgy, hogy egy éve nem hallottam (csak olvastam) róla, és ismételten megerősítette bennem azt a gondolatot, ami szerint egy roppant korrekt és jószívű fiatalember, már csak azért is, mert a munkadíjamon felül elárasztott elképesztő szépségű (és feltehetően kifogástalan ízű) csokoládékkal is. :-)

   Tavaly - mikor a manufaktúrában jártam -, akkor még saját maga volt a főnök, a csokikészítő, a PR- és marketing manager egy személyben. Most pedig alkalmazottai vannak, szállítói, viszonteladói és nem utolsó sorban egy új üzlete, melynek most volt a megnyitója (főleg a sajtó számára). Ennek kapcsán keresett meg engem.

   Látva a múltat és a jelent, igen komoly összehasonlítási alapom volt és látva azt, hogy mivé nőtte ki magát a csokimester, elakadt a szavam. Az üzlet egyszerűen kifogástalan, látványos, hangulatos és precíz lett. Belépve a vásárló (vagy nézelődő) 76 féle csokoládét láthat, mely önmagában is szép szám, és abszolút elegendő ahhoz, hogy több kedvencet is találjon az ember... de ha még sem elég, akkor az online felületen lehetőség van több, mint 60 millió féle kreáció alkotására.

   Érkezésemkor már nehéz volt a bejutás a rengeteg újságírótól, akik lelkesen nézelődtek és érdeklődtek mindenről, amit ez a hely magában rejtett: főleg a lenyűgöző kreativitást a padlótól a plafonig, és az új kreációkat. Mikor körbenéztem, és láttam, hogy lényegében minden szín az üzletben a hangulatnak adja át magát, már sejtettem, hogy nem nekem fog kedvezni, hisz nem volt miről visszaverődnie a vaku fényének, így a derített fény kilőve... maradt a direkt fény. Ezzel lényegében még nem is volt probléma, mint ahogyan a rengeteg érdeklődővel sem, de az utóbbival nehezebb volt 'együtt dolgozni' :-) Összességében mégis azt állíthatom, hogy sikeres volt ez a nap és nem csak Gábor sikert arató szemszögéből, hanem az enyémből is. Bízom benne, hogy meglep még néhány rendezvénnyel kapcsolatos felkérésével.

    Egyik nap egy nagyon érdekes telefont kaptam az Art-group rendezvényszervező cégtől, amire egyik barátom ajánlása során került sor (köszönöm Peti), amelynek a tárgya az volt, hogy a BME egyetemi napokon kellene 3 napon keresztül bizonyos feladatkörnek megfelelően fotóznom a Hewlett Packard színeiben.

   Eredetileg úgy volt tervezve, hogy a munkaidőm naponta 3-3 órás lenne, de nem sokra rá ez az idő módosításra került, és rendes napi 8órás munkaidőt jelentett. Ezzel az égvilágon semmi probléma nem volt, természetesen elvállaltam, de azért voltak apró nehézségek (már ami az alvást és a fősulira járást jelentette).

  Kocsival ritkán járok a fővárosba, általában tömegközlekedéssel megyek és fennakadás nélkül járok-kelek Budapesten, de most ezt nem tudtam kihasználni, mert az egyetemi napokon hajnali 2-ig kellett kint lennem - a számomra nem is közeli Infóparkban -, és HÉV hiányában ez alig ha működött, tehát maradt a vezetés, és szerencsére probléma nélkül.

  Az első nap teljes mértékben bizonyossá vált a számomra, hogy kiválóan fogom érezni magamat, ugyanis a fesztivál hangulatú légkör eleve jó hatással van rám (főleg akkor, ha enyhén illuminált állapotban felvehetem a többiek járásmódját morálját), másrészt a host és hostess fiatalok is barátságosak, segítőkészek és igazi partiarcok... a probléma a másnap reggellel volt.

  Mire sikerült ágyba feküdni, az hajnali 3-fél4 fele következett be, aztán egy pislogás és már kellhettem is fel 8kor, hogy beérjek a főiskolába. A kimerülést leszámítva fantasztikus volt a fotózás, rengeteg élménnyel gazdagodtam... főleg, mikor a részeg fiatalokat a fotózás közepette szedtük ki a háttérből, mert a szó szoros értelemben beleépültek :-).

(WERK fotóért köszönet Tibinek és Gergőnek)

Remélem hamarosan ismét a HP feliratot viselhetem magamon. :-)