Tessék, ezt is megértem! A mai napon egy kedves és tehetséges újságíró 'kolléganőm' elkészítette velem az első, saját interjúmat, ami a múltamról, jelenemről és jövőmről szól. Arról, amit eddig tettem, próbálkoztam, alkottam... és természetesen a céljaimról, amiket kitűztem magamnak. Amint megjelenik és olvasható lesz, linkelni fogom!
Unalmas, kora reggeli szerdai nap a főiskolán. Nem ájultam el a humánetológia és a közvetlen kommunikáció tantárgyamtól...viszont rezgett a mobilom. Ismeretlen hívó! Mit tehetek: kinyomtam... Rögtön írtam is egy üzenetet, hogy déltől elérhető leszek, hívjon vissza ha gondolja.
Fél 1 kor jött is a hívás, bizonyos H. Szilviától, aki az egyik divatlap főszerkesztőjeként keresett fel, Munka lehetőséget ajánlva. Divatbemutatókra kellene járni és interjúkat készíteni (pontosabban, a szakmámhoz hűen FELVENNI), majd ezt a lap weboldalán szeretné nyilvánossá tenni.
"Érdekelné, Máté?" A választ gondolom sejtitek:
"Naná! Persze, hogy érdekelne!"
Nem cicózott, mára be is hívott, hogy megbeszéljük részletesen, illetve hogy kiderüljön konkrétan: valóban alkalmasnak lát-e engem a feladathoz. Sajnos mára már volt elfoglaltságom, melyet nem tudtam lemondani, így péntekre esik a 'nagy találkozás' időpontja, tárgyalás keretein belül. Mondanom se kell, mennyire örülök ennek a lehetőségnek, remélem nem csalódik egyikünk sem és minden úgy alakul, ahogyan eltervezzük. Újabb apróság: elképzelhető hogy újságírónak állok a kamerázgatás mellett, ugyancsak tetszetős ajánlat!
Mit szoltok? :-)
Szeptemberben elkezdtem egy kommunikáció és médiatudomány-szakos iskolát (nem okoztam meglepetést sokaknak), melynek első félévét már be is fejeztem. Az egyik kurzusom, mely csak és kizárólag a médiával foglalkozik, ránk - hallgatókra - erőszakolta, hogy sajtófeltárást készítsünk, tehát valamilyen televízióról vagy újságról bemutatót írjunk. Ennek csak úgy tehettünk eleget, ha felkerestük a tv-nek vagy újságnak egyik-másik kulcsemberét. Én fotógráfiával foglalkozó újságoknak jártam utána...
Elképesztő, egy-egy ilyen újságnak, amit a kezünkbe veszünk milyen története van és miken esett - vagy éppen esik - át (pici túlzással persze, forradalmat még nem robbantottak ki). Az egyik magabiztosan halad előre, szerkesztők állítása szerint elhivatottan és töretlenül, míg egy másik örül, hogy egyáltalán még 'létezik', mint médium. Viszont a harmadik elvérzett... utolsó lapszámát most, januárban adták ki.
Szóval ennek a feladatnak/vizsgának köszönhetően Magyarország egyik (ha nem a legismertebb) fotósújságának főszerkesztőjével ismerkedtem meg, egy T. Szabolcs nevű úriemberrel, aki készségesen segített munkám tökéletes megoldásában. Pofátlanul felkerestem ismételten, néhány fényképpel melyet saját kezűleg készítettem, mondván:
"Ha nem tudsz miről mit írni az újságodba, adok néhány képet, akár kritikára is..."
Természetesen nem egészen így történt. Levelemben megírtam, hogy közeledik a tavasz, a szépség újjászületik a Földön, növények és állatok - egyszóval élőlények - formájában. Ha úgy érzik, megállja a helyét és a többi, havilapjukban szereplő képekkel hasonló színvonalú, akkor publikálhatják. Még annak is tudnék örülni, ha ilyen cím alatt látnám viszont alkotásaimat:
"Kedves olvasóink... ezek olyan fotók, amilyet soha, semmilyen körülmények között ne készítsünk"
Válaszlevelében T. Szabolcs azt írta, hogy "...bár ritkán publikálunk olvasóink által küldött képeket, mégis a lehetőség megvan, mert van olyan képe, ami helytálló és a szerkesztői gárdán belül is elnyerte tetszésünket. Ezért ha megjelenik, értesíteni fogjuk.."
Felvetődik a kérdés, vajon egy szépen lerázó szöveget olvashattam nagy boldogan, vagy valóban viszontláthatom? Bízom benne, hogy az utóbbi... hisz mint tudjuk, a remény hall meg utoljára.
Utolsó kommentek