Lévay Máté

    Igen szokatlan, többitől merőben eltérő témában készültek képek a mai napon, mely nem mondható a legjobban sikerült fotózások egyiknek, azonban igen kalandos és szórakoztató volt azt várni, mikor lőnek le minket az erdő szélén, vagy visznek el bilinccsel a kezünkön.

Azt hiszem régen éreztem ilyen jól magam, földre zuhantam sokszor a nevetéstől, ugyanis a gázmaszk alatti illetőt igen nehéz megérteni, illetve egy-két mondat vagy szó inkább hangzott Vuki nyelven, mint emberin.

Eredeti téma más lett volna, azonban a tavaszi időjárásnak köszönhetően annyi ember rohangászott a városban, hogy erre nem volt mód és lehetőség... félő, hogy Szentendre turizmusa igen csak visszaesett volna, de az is lehet, hogy épp fellendült volna :-)

Először is meg szeretném köszönni szépen mindenkinek az érdeklődést, illetve a visszaigazolását a megnyitóra való eljövetelével kapcsolatosan! :)

Azt tanácsolnám azoknak, akik nem tudják merre található a kávézó, hogy nézzék meg a google térképén keresztül a helyszínt, mely igen sokat segít (főleg, aki egyáltalán nem ismeri Szentendrét):-)

Akik HÉV-vel jönnek Szentendrére, azoknak megterveztem a gyalogosútvonalat az állomástól a kávézóig:

TÉRKÉP

(Első elhelyezett plakát a PMK falán)
 

Azt hiszem a mai nappal jött el annak az ideje, hogy hivatalosan is közzé tegyem a 'hírt', miszerint 2010.02.27-én kerül megrendezésre az első fotókiállításom megnyitója kis városomban: Szentendrén.

Rengeteg köszönetet kellene (és kell is) mondanom mindazoknak, akik nem kevés időt nem sajnálva megszervezik ezt az egészet, illetve anyagilag is támogatják a megnyitót. Mivel nem is sejtettem, milyen ötletek suhannak a háttérben, ezért hatalmas meglepetés volt, mikor János barátom azt mondta: szeretnék neked egy képkiállítást megnyitóval, kis beszélgetéssel szervezni. Tán nem szégyen azt állítani, hogy a torkom összeszorult, ugyanis a képekkel bármilyen összefüggésben álló dolgok a szó szoros értelmében meghatnak (hát még ha egy saját kiállításról van szó).

Bár rettegek a gondolattól, hogy Ti (mint esetleges látogatók) milyen véleménnyel mentek haza a kiállításról... mégis lelkes vagyok, melyhez igen erősen hozzájárul a háttérben dolgozó személyek munkássága, kitartása.

Pár szót a programról:
A korábban említett február 27.-i vasárnapon 18:00 kor lesz a megnyitó a Mythos Café-ban (Bogdányi utca 40.) TÉRKÉP, melyet egy hangulatfokozó beszéddel kezd az egyik (még számomra is teljes homályban levő) vendég, majd ezt követően az est házigazdájával, a megnyitó rendezőjével lesz egy rövid, körülbelül 20 perces beszélgetésem. Ezt befejezően szeretnék pár szót szólni, majd teret adni a képek megtekintéséhez.

Bízom benne, hogy mindenki talál legalább egy képet, melyben fantáziát lát (olyannyira, hogy akár el is vinné magával a fotót a kiállítás végén (márc.27 - ajándékomként ), illetve remélem, hogy lehetőségem adódik sokatokkal beszélgetni, és köszönetet nyilvánítani azért, hogy tiszteletét tette és emelte az est fényét...

Szeretnék sok-sok barátomnak (így Neked is) meghívót adni, melyet a héten el is kezdek.
Szeretettel várok mindenkit! :-)
 

    Bár nem volt olyan rég, mikor érettségiztem, mégsem emlékszem már szinte semmire. Sejtem, hogy most sokan egy igen komoly agyi rendellenességre gyanakszanak, amiért alig rémlik ez az idegtépő időszak. Gyógyír lehetett volna erre az, ha olyanból is érettségizem, amit szeretek... mondjuk médiából, vagy mozgóképből. Meglepő módon most picit belecsöppentem ebbe az érettségi-lázba, mozgókép tárgyból... Hogyan lehet ez?

Unokaöcsém megkért, hogy segítsek neki kisfilmet forgatni, mely az érettségi beadandója lesz. Ennek a vizsgafilmnek a forgatásához láttunk neki a mai napon, de közel sem lettünk kész. Bíztam benne, hogy pár óra alatt ezt a 2-3 perces videót elkészítjük, de igen alábecsültem ezt az időt... még pár kell a végső befejezéshez. Bízom benne, hogy tetszeni fog a tanároknak, vizsgabiztosoknak és nem 'kapunk' 5-ös alánál rosszabbat :-)

    A vasárnap esték általában igen rosszul szoktak eltelni, ugyanis az ember agya akaratlanul is azon zakatol: holnap hétfő, újból egy nehéz hét veszi kezdetét. Azonban ez a vasárnap más volt mint a többi... meglepetés ért.

Egy csendes kis szentendrei kávézóba mentem el Janó barátommal, akivel hosszas beszélgetésem után egy erős témaváltás történt. János - mint a Csevej est házigazdája - egy oklevelet nyújtott át, mellyel köszönetet nyilvánított az operatőri munkálatokért. Aki ismer, annak mondanom se kell, mennyire tudok örülni ilyenkor, hisz oklevél-függő vagyok, vagyis szárnyalni kezdek, ha kapok egy ilyen és ehhez hasonló 'papírt'. Ezzel azonban közel se volt vége a meglepetésnek...

Talán nem szégyen azt állítanom, hogy pár pillanatig a könnyeimmel küszködtem, mikor elmondta a jövőbeli terveit, melyben szerepet játszom.

Hogy mi volt ez a megható, közeljövőbeli terv? Azt csak hétvégén árulhatom el, remélhetőleg konkrétumokkal... azonban el kell mondanom azt, hogy Ti (kedves barátaim) fogjátok a főszerepet játszani, ezért mindenkire tiszta szívből számítok. :-)

     "Egyik barátom azt kérdezte, hogy az előadásomon egy terápia alanyai leszünk?" - Kellár F. János Immánuel

A feltételezés igen érdekes. Természetesen a válasz a "nem" szócska volt, de nekem a kérdés valahogy mégis megválaszolatlan maradt.

Valójában arról volt szó, hogy ha egy pszichológus lesz János vendége, akkor az előadás úgy fog zajlani, mintha egy terápiának vetnénk alá magunkat, vagy egy olyan személyt ismerhetünk meg, aki ennek a szakmának a köntösét viseli.

Eleinte meggyőződésem volt az utóbbit feltételezni, de idővel - mialatt kicsit megismerhettük H. Juditot - egy kis szakmabeliséget is érezhettünk, mely a felsorolt tapasztalataiból adódtak. Nem tagadom, hogy volt néhány ilyen elhangzott tapasztalat, melyben akár magamat is hasonlíthattam volna. Ijesztő, de elvégre emberek vagyunk és jó ha van valaki, aki meghallgat. Talán ez a leghatásosabb gyógyszer.

Ha szabad, akkor egy kicsit a technikai részével is szeretnék foglalkozni, a megszokott módon. Bátyámnak Gergőnek, Karesznak, illetve jómagamnak sikerült megszerezni a hang technikusi oklevelet :-) Persze nem szó szerint, de kis túlzással állíthatom, hogy kevés olyan hangtechnikai eszköz létezik, amit ne tudnánk hárman működőképessé tenni.

Végre valahára volt alkalmam kipróbálni a kamerát és az állványt a rendezvényen, mely nagyon élvezetessé tette számomra a munkát. Viszont meg kell hagyni, hagy kívánni valót maga után az eszközeim pontos használata, kezelése, gyakorlása.

    Egy újabb hónap, egy újabb kulturális est, egy újabb Csevej! Talán a megszokottnál gyorsabban jött el az időpontja, de ezt senki sem bánta... még abban az esetben sem, hogy ez a nap péntek 13. -ra esett.

    A megszokottan elegáns környezetben két hölgyet fogadott vendégeként Kellár F. János Immánuel, akik az Árvácska állatmenhely ékkövei. Sz. Edit és H. Ria azért küzdenek nap mint nap, hogy a kis árva állatoknak szerető gazdát találjanak. Nem könnyű ez a művelet, de ha összejön, akkor bizony hatalmas a boldogság, mind az újdonsült gazdi és mind a kis kedvenc részéről, aki újdonsült családtaggá vált. Ezt a jószág ugrándozva, csóvált farokkal mutatja: mennyire örül. Egy pillanatra se felejtsük el: az állatok is érző lények!

    A menhely dolgozói is igencsak eltudnak érzékenyülni egy-egy örökbefogadás során, ennek tanúi is lehettünk az est folyamán egy történet elmesélése közben.

   Szuper nyereményekért lehetett ismételten jelentkezéssel játszani, ebből egyiket sikerült is megkaparintani :-)