Mikor szembesültem azzal a ténnyel, miszerint lehetőséget kapok arra, hogy a második - valamivel nagyobb szabású - fotókiállításomat megtarthassam Budapest szívében: az Andrássy úton, akkor nem tudtam, hogy vajon egy kegyetlen álom amit éppen átélek, avagy a valóság amit ténylegesen megélek. Több volt ez egy puszta lehetőségnél... ez bizony valami újnak volt a kezdete.
Körülbelül 3 éve foglalkozom fotográfiával, ebből az utolsó 1 évet teljes egészében a modell fotózás töltötte meg. Épp ezért ebben éreztem magamat a legmagabiztosabban, imádom a környezetet egy személlyel társítani, a kettőt összehangolni vagy kontrasztba állítani. Mindkettő jócskán előfordult, de ettől vált különlegesebbé. Amikor elkezdtük a szervezéseket a kiállítás megnyitójához, akkor Én gyermeki nyelvezettel azt hajtogattam: modell fotókat, modell fotókat! Más szinte szóba se jöhetett. Úgy éreztem ezt szeretném a leginkább megmutatni, és az első (részemről sosem elfelejtendő) vegyes témájúval szemben most tematikát szerettem volna. Nos, összejött.
Az Andrássy úti Simonfay borgalériának megvolt az a szépsége, hogy lehetőséget adott termekbe rendezni a képeket valamilyen rendszer alapján. Sőt, még jóval többet engedett volna, de az előző kiállításból okulva a kevesebb néha több elvet hasznosítottam. Rengeteg munka és segítség állt a rendelkezésemre, amiért utólagosan is rendkívül hálás vagyok, illetve büszke, hogy ilyen családom és barátaim vannak... méghozzá ilyen rengeteg. Elérkezett a nagy nap, amelynek teljes egészét, annak minden percét keretbe helyeztem.
18:00 kor megnyitotta kaput az ,,Adjon keretet a pillanatnak" című kiállításom, aminél az volt a fantasztikus, hogy lámpalázammal szemben egy cseppet sem éreztem magam feszélyezve, pedig sajnos erre hajlamos vagyok. Azért biztosra mentem, a bejáratnál levő welcome drinkből én is kivettem a részem, talán kétszer is (csak hogy eleredjen a nyelvem). Egyik támogatóm is tiszteletét tette Mészáros Gábor, a Chocome atyja, aki utánozhatatlan ízvilágú és egyediségű csokoládékat hozott töménytelen mennyiségben. Kellár F. János Immánuel barátomnak is leírhatatlanul sokat köszönhetek, köztük a gyönyörű megnyitó beszédet és a fantasztikus közös párbeszédet (szervezésről már nem is beszélve). Nagyon részletesen kitértünk, hogy miben más a modellfotózás, mik az előnyei-, hátrányai ennek a műfajnak. Modell és modell között milyen különbségek lehetnek a külleme mellett, és mikortól tekinthető valaki rendkívül profinak. Magam sem reméltem, hogy ilyen magas szintekre jutunk elmélkedve, de megvalósult, főleg mikor Balázs László Gábor előadóművész verseivel bearanyozta az estét. Nos, kívánni se lehetett volna szebb estét. Egyet sajnáltam, hogy abban a pillanatban nem voltam ketté szakítható, ugyanis annyi mindenkivel szerettem volna beszélni, de nem volt rá lehetőség. Legközelebb kitalálok erre valamit. :)
Az este nagyjából 01 óra környékén ért véget. Hosszabb volt, mint egy átlagos nap, de egyben a legrövidebb is, hisz ekkor éreztem magam tán a legjobban. Épp ezért hagy mondjak köszönetet név szerint néhány embernek: Édesanyámnak és édesapámnak, bátyámnak Gergőnek, Pirossal kiemelve Kellár F. János Immánuelnek, Balázs László Gábornak és a Simonfay borgaléria összes dolgozójának, továbbá Paróczai Nikolettnek, testvérének Istvánnak; Mészáros Gábornak, Budai Kristófnak és az összes vendégemnek, akik attól a naptól kezdve a legjobb barátaim! :)
Fotók: Bordás Réka, Nagy Linda, Temesvári Ádám
Kispál és a borz búcsú koncertjén vettem részt, nem is akármilyen helyen. 3 számot izgulhattam végig egy úgynevezett fotós árokban, ami a színpad előtt és a kordonok mögött helyezkedett el. Na most, képzeljük el: 3méter széles, és színpad hosszúságú helyen 60-70 sajtós, főleg cameraman vagy fotós. Hát igen, ezt nem volt semmi. Mint a heringek egy konzervdobozban hasonlattal szemléltetném.
Utolsó kommentek