Lévay Máté

Ezzel a bloggal szeretném ismertetni fontosabb eseményeimet, meghatározó pillanataimat, főbb munkásságaimat illetve terveimet a jövővel kapcsolatosan. Az oldalon szereplő ÖSSZES fénykép és videó SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ! A fényképek esetleges terjesztését, felhasználását kérem jelezze e-mailben. Köszönöm! info@levay-mate.hu

Facebook

Friss topikok

Utolsó kommentek

Külső feed

Houston we have a problem


"Itt van Hollywood!!!"

2010.10.11. 15:32 MiTosz

   A bejegyzés címe azt hiszem nem túlzás, hisz nemrégiben Brad és Angelina jött el a katasztrófa sújtotta országunkba, most pedig először Robert De Niro is megmutatkozott kis hazánkban, a Nobu étteremnek megnyitója kapcsán. Itt voltam én is, hogy lencsevégre kaphassak néhány érdekes pillanatot :-)

Hihetetlen számú magyar híresség is tiszteletét tette a Kempinski Hotel vörös szőnyegén, mégpedig a Hollywoodi (ám magyar származású) producer, Vajna András (Andy Vajna) meghívására. Az este folyamán megjelent a japán nagykövet is! Mondanom sem kell, hogy mekkora élmény volt mindezt az első sorból nyomon követni, személyesen találkozni, róluk fotót készíteni. Egyik Jó barátomat (név szerint Takit) is sikerült elinvitálni a megnyitóra, így egy pillanatra sem volt unalmas az este!

Rögtön mellettem foglaltak helyet a média 'nagyjai', az RTL Klub és a TV2 is... sőt, Taki barátom olyannyira beleélte magát, hogy sikerült a Duna televízió kamerájával közelebbről is 'megismerkednie' :-) Másik oldalamon pedig a JUJ.hu is igyekezett maradandót alkotni.

Néhány - szép szóval említve - celebet szeretnék említeni aki részt vett a partin: Jáksó László, Horváth Éva, Zimány Linda, Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Gesztesi Károly, Geszti Péter, Sebestyén Balázs, Vadon János, Liptai Claudia, Hajdú Péter, Sarka Kata, Hajas László, Csányi Sándor, Hujbert Ferenc, Till Attila, Gönczi Gábor, Friderikusz Sándor... és még mindig sorolhatnám.

Egyszerűen nem tudom eldönteni, mely képeket rakjam itt ki, olyan sok lenne...

ezért a többi kép a Facebook blogos oldalán található!!!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: fotó kep kép újság kepek de máté robert nobu 2010 mate ujsag niro lévay levay lévaymáté

"Derültebb nap"

2010.10.05. 19:25 MiTosz

    A cím két megközelítésből is igaz rám. Derültebb vagyok, mert - ha minden a tervek szerint zajlik - akkor vasárnap Robert De Niroval találkozok személyesen, róla fogok képeket készíteni. Ez egy újabb mérföldkő lenne az életemben, mint első Hollywoodi személyiségről készített saját portfolió. Sajnos benne van a pakliban, hogy nem jön össze és mindez csak egy lelkesedés, egy álom volt a részemről, mégis bízom benne, hogy sikerül.

    Másik megközelítésből a derült szó jobban illik a bejegyzés tárgyához, ugyanis lett egy 'fény segédem', egy derítőlapom. Ez az alig 80cm átmérőjű kör alakú derítőlap 5 az 1-ben segít minden körülmény között, ahol a fény szerepet játszik

Közepe egy áteresztő derítőlap, melyre 4 különböző oldal, vagy - ha úgy tetszik - feltét húzható: ezüst/arany/fekete/fehér.

Mindegyiknek megvan a sajátos alkalmazási technikája... ezt kell kitapasztalni :-)

Pénteken egy újabb forgatásunk lesz, egy reklámfilm készítés, melynél előszeretettel fogjuk használni. Az időjárás előreláthatólag nem fog közbeszólni, remélhetőleg más sem.

Szólj hozzá!

Címkék: fotó kep máté mate lévay levay lévaymáté derítőlap

"ZsKF - nemzetközi konferencia"

2010.09.28. 00:29 MiTosz

    Előző péntekem eleinte igen rosszul indult. Mindenki láztól égve, fájó torokkal megy a suliba, én meg halkan megígérem magamban, hogy ha betegségem jelét érzem, akkor szabadnapozok, ezzel megfékezve a bacik terjedését. Az ígéretet megszegtem, muszáj volt fotóznom a suliban. Végül is úgy éreztem, hogy nem hal bele senki (és én sem), ha maximum fél órát fotózok... hát, a vártnál picivel jobban elhúzódott...

    Érkezésemkor tudatosították velem, hogy 8 órát kellene maradnom a rendezvényen. Életbevágóan fontos... szóval maradtam és fél infúziós csomagot magammal húzva végeztem a munkám. Tulajdonképpen tetszett az előadás hada, csak bitangul elfáradtam. De jött a kárpótlás.

Behívtak egy irodába, ahol megleptek egy olyan ajándékkal (a munkáért cserébe), mely elmondhatatlan nagy megtiszteltetésben részesített. Egy eredeti Zsigmond Király Főiskolás bor, nagyon szép és egyedi tartóban! Ezzel zártam a napom, és állíthatom: mindennel együtt szép estém lett, és az egészségem is jelentősen javúlt!

 

u.i.: Ez a hét elég sűrűnek látszik, érdemes lesz visszalátogatni a blogra! :-)

Szólj hozzá!

Címkék: fotó kep kepek máté zsigmond mate lévay levay lévaymáté pálya magazin

Erasmus rendezvény - első 'munkanap'

2010.09.21. 15:23 MiTosz

     Egyik kedvenc nótám rövid részlete: "De nehéz az iskolatáska..." Büszkén állíthatom, hogy egyre kevésbé nehéz - vizsgaidőszakoktól eltekintve - az a bizonyos iskolatáska. Remek lehetőséget kaptam azáltal, hogy a főiskola életét, rendezvényeit képek formájában mutathatom meg a tanulóknak, és az érdeklődőknek. Többet nem is szeretnék ehhez hozzáfűzni, az előző bejegyzésben írtam eme remek lehetőségről.

     Első fotózásomat nem nevezném 'karrierem csúcspontjának', sőt! Nem vagyok megelégedve a képeimmel, de reménykedem, hogy az álláspontom nem egyezik mindenkinek a véleményével. :-)

Szólj hozzá!

Címkék: fotó király máté zsigmond főiskola 2010 mate lévay levay lévaymáté

"Csevej - 4. felvonás"

2010.09.17. 21:56 MiTosz

     "Egyik barátom azt kérdezte, hogy az előadásomon egy terápia alanyai leszünk?" - Kellár F. János Immánuel

A feltételezés igen érdekes. Természetesen a válasz a "nem" szócska volt, de nekem a kérdés valahogy mégis megválaszolatlan maradt.

Valójában arról volt szó, hogy ha egy pszichológus lesz János vendége, akkor az előadás úgy fog zajlani, mintha egy terápiának vetnénk alá magunkat, vagy egy olyan személyt ismerhetünk meg, aki ennek a szakmának a köntösét viseli.

Eleinte meggyőződésem volt az utóbbit feltételezni, de idővel - mialatt kicsit megismerhettük H. Juditot - egy kis szakmabeliséget is érezhettünk, mely a felsorolt tapasztalataiból adódtak. Nem tagadom, hogy volt néhány ilyen elhangzott tapasztalat, melyben akár magamat is hasonlíthattam volna. Ijesztő, de elvégre emberek vagyunk és jó ha van valaki, aki meghallgat. Talán ez a leghatásosabb gyógyszer.

Ha szabad, akkor egy kicsit a technikai részével is szeretnék foglalkozni, a megszokott módon. Bátyámnak Gergőnek, Karesznak, illetve jómagamnak sikerült megszerezni a hang technikusi oklevelet :-) Persze nem szó szerint, de kis túlzással állíthatom, hogy kevés olyan hangtechnikai eszköz létezik, amit ne tudnánk hárman működőképessé tenni.

Végre valahára volt alkalmam kipróbálni a kamerát és az állványt a rendezvényen, mely nagyon élvezetessé tette számomra a munkát. Viszont meg kell hagyni, hagy kívánni valót maga után az eszközeim pontos használata, kezelése, gyakorlása.

 

Szólj hozzá!

Címkék: csütörtök szentendre máté csevej mate lévay levay lévaymáté

"Egy újabb fotópályázat - kérlek szavazz"

2010.09.15. 17:41 MiTosz

Ismételten egy fotópályázattal rukkolnék elő. Nike hirdetett egy pályázatot, a 25. félmaraton futás kapcsán, melyre pályázókként 3 képet lehetett elküldeni. A beküldött képek 2 válogatáson is átestek, melynek végső fázisa egy közönségszavazás.

Megragadtam a lehetőséget és - szerencsémre - tovább jutottam. 12 kép került be a keretbe, amire szavazni lehet, melynek egyike az enyém. Íme:

Ha szeretnél szavazatoddal segíteni, akkor azt itt megteheted:

http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/357657463/

Köszönöm szépen!

u.i.: Email címedre nem kapsz semmit, többek közt reklámot sem, amely kapcsolatban lenne a pályázattal.

1 komment

Címkék: fotó pályázat kepek máté mate lévay levay lévaymáté

"Filmpremier - Kicsit másképp"

2010.09.09. 22:43 MiTosz

      Beindítják a motorokat, a benzingőz illata érezhető... majd egy erőteljes gázkar húzás, aztán ami a csövön kifér. Röviden így is jellemezhettem VOLNA azt a videót, amit ebben a bejegyzésben mindenki megnézhet. A rideg valóság azonban az, hogy... amíg a két motoros egymással készültek harcolni, addig én az idővel vívtam szoros versenyt: vesztettem. Miről is van szó:

Egyik szemünk sír... és a másik is. A kisfilm egy nyomós ok következtében nem készült el teljesen, valószínűleg nem is fog elkészülni. Nem egészen így volt megírva a forgatókönyv!

Eredetileg ezt a bejegyzést nem egészen ezekkel a szavakkal terveztem felkonferálni, főleg, hogy a kisfilm elkészüléséről szólt volna! Sajnos van egy kis bibi: az egyik motor - számomra megdöbbentő módon - ebben a nagy hidegben, - számomra a legrosszabb héten - elkelt! Pótlására - szerény véleményem szerint - nem egy és nem is kettő hetet kellene várni, valószínűbb hogy a tavasz - nyár környékén folytathatnánk. (Annak ellenére, hogy ezen a héten elkészülhetett volna)

Úgy döntöttem, hogy a film "részletet" nem fogom addigra archiválni, sokkal inkább felfüggesztettem! Aztán lesz, ami lesz...

Pozitív oldalát tekintve én mégis örülök :-)! Kipróbálhattam és gyakorolhattam a kamera használatát, beállításait. Megtanultam egy másik vágóprogramnak egy bizonyos részét használni, és - ami a legjobb, hogy - már kaptam egy-két dicséretet a befejezetlen kisfilmmel kapcsolatosan. Remélem ez a kis "részlet" nektek is tetszik!

Belátom, hogy jelenlegi állapotában viccesen rövid a videó, mégis több mint a semmi :-) illetve itt-ott a hanggal is gondok vannak, melyet majd az esetleges folytatásnál ki fogok javítani :-) Hát eddig jutottunk...

 

Lássátok:

(KATTINTS A KÉPRE A VIDEÓ ELINDÍTÁSÁHOZ)

Egyetlen kérésem lenne: Kérek mindenkit, most kivételesen kommentáljon, akár itt, akár a Youtube-s videó alatt!!!

Köszönöm szépen!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: video videó kamera máté mate lévay levay lévaymáté

süti beállítások módosítása