Lévay Máté

    Azt hiszem most sok férfitársam cserélne velem helyet abban a tekintetben, hogy milyen élménydús - és látvány dús -  volt a tegnapi napom, mely igen csak maradandó élményt okozott a számomra.

(Megvan az új hátterem :-))

    Amilyen feszülten kezdődött a tegnapi napom, olyan jóra sikeredett a nap végére. Mint mindig, most is megvizsgáltam tüzetesen, hogy hova kell mennem, kiszámoltam az időt, az esetleges tömegközlekedési járművek késését is belevéve... csak egyel nem számolok soha: ha szünetel az egyik járat. Ilyen szünetelés volt tegnap is, ami a Széll Kálmán térről vitt volna a szállodához, emiatt nem kevés idegeskedéssel jutottam csak el késés nélkül a helyszínre... de mindezt egy buszsofőrnek köszönhetem, aki volt olyan rendes hogy elvitt egy közelebbi villamosmegállóhoz. 3 percen múlott, hogy ne késsek el ismét... azt hiszem visszajön az a korszakom, hogy mindenhova 1 órával hamarabb fogok odaérni, de legalább ott vagyok időben :-) A lényeg a lényeg, megérkeztem a fotózás helyszínére, mely nagyon szép és előkelő volt... de még annál is szebb és előkelőbb maga a modell :-)

    A kezdetek kezdetén lehetőség adódott a fotósoknak egymással megismerkedni kicsit: ki honnan jött, mit csinál, mit dolgozik, mit dolgozott... közben meg szabadon ettél, ittál és hallgattad a tájékoztatást, a fotózás menetét, eddigi tapasztalatokat és néhány tanácsot. Nem sokra rá elindultunk a szállodai szobába, mely telis-teli volt pakolva mindenféle stúdiófelszereléssel. Ekkor toppant be először a kisasszony... alig bírtam visszafogni magam a nevetéstől, mikor az emberek arcára néztem: a csapat nagyobbik fele teljesen elvörösödött, alig mertek a nőre nézni (igaz, Én nem láttam magamat kívülről, lehet én is elpirultam... na jó, nem :-) Én nem!), de mégis zavarban éreztem magamat, mert én voltam a legfiatalabb és mégis teljesen el tudtam különülni fejben, csak a fotózásra koncentráltam és nem éreztem feszélyezve magam egy meztelen női testtől.

Párokban fotóztunk a hely szűkössége és az eszközök megfelelő kihasználhatósága miatt. Na most, képzeljétek el, hogy amíg valakik sorra kerültek, addig a többi 13 ember nem bámészkodni akart, hanem fotózzak ők is eszeveszetten... és ehhez milyen pozitúrákat vettek fel ahhoz, hogy egymás mögött tudjanak addig is fotózni. Láb között a földön feküdve, szekrényre mászva, másik vállára téve az objektívet :-) Amíg valaki nem került sorra, addig gondolkodhatott a beállításokon, meg arról, hogy mégis mit mond közben a modellnek hogy mindkét fél ellazuljon és ne látszódjon a képeken az akt (lélekbeli) hátrányai. Csuha Pál, aki a fotózást vezette még a legelején mesélte, hogy mindenki beszéljen Georginával két kattintás között... még az se kell hogy értelmes legyen a mondatunk, csak valami hangozzon el. Valóban remek tanács, sokat segített mindkettőnkön. Aztán jöttem én, 3 reflektor beállítva és kezdődött az, amiért igazából jöttem.

Vadul kattintgattam, beállításonként körülbelül 5 percünk volt kihozni a maximumot a helyből és magunkból. Az exponálás pillanata mindig nagy élmény, főleg akkor ha tényleg ilyen profi körülmények között szerezheted meg a főszerepet. Pál elmondása szerint, ha 100 képből 1 összejön, ami valóban tetszik, akkor már megérte. Próbáltam ezt felülmúlni és az alacsony elvárásaimnak eleget téve a 100/1 ből 100/5-öt csinálni. Saját ízlésemhez mérten ez össze is jött, azóta 'szenvedek', hogy melyik legyen a hátterem. :-)

    Délután 2 körül nekiláttunk az ebédnek. Amin jót szórakozom (utólag), hogy egyet kívántam: ha lesz leves, csak nehogy gombaleves legyen... ugye nem kell leírnom, hogy végül mi volt? :-) De túléltem. Végül jött az utolsó program, a retusálás oktatás.

   Megismerkedhettünk Magyarország legjobb retusőrével: Vittman Hajnalkával. Van pár év szakmai tapasztalat a háta mögött, hisz 10 éve dolgozik a Playboynak. Elképesztő, milyen szépen dolgozott, de sajnos viszonylag hamar elvesztettem a fonalat, vége fele inkább hátradőltem és néztem, mit csinál. Tanultunk szempillát dúsítani, arcot pirosítani, 'szebb bőrt' húzni a modellre, tárgyakat kiszedni a képből stb. Nagyon hasznosnak éreztem akkor és most utólag is ezt a 9 órás fotózást és retusálást egyben :-)

Azt szeretem leginkább az ilyen élménybeszámolókban, hogy miközben ezeket a sorokat írom, újra átélhetem ezt a remek eseményt és emiatt majdnem, hogy teljesen csukva van a szemem, hogy mégjobban beleképzeljem magam az élményekbe.

Köszönöm Gergőnek, hogy meglepett ezzel az ajándékkal! :-)

   Itt van a nyár, itt van újra... de még nagyon az elején járunk, mégis mindenki életébe elhozza a változást, legalábbis hangulat terén mindenféleképpen. Bár én egyelőre nem érzem még a nyarat (pulcsiban ülök) és a vizsgáim is még javában tartanak, a fotózásnak még sem tudok nemet mondani, avagy hátat fordítani. Most sem volt másképp, hisz rám talált Szentesi Márta, és elmentünk a szabadba kicsit 'villogni' :-)

  Margitsziget az utóbbi időben központi szerepet tölt be az életemben, viszonylag gyakran járok oda barátokkal, barátnőkkel, csodás hely. Egyik alkalommal kijelentettem, hogy a csodásan rendben tartott sziget nagyon jó lehetőségeket rejt (már ami a fotózást illeti). Így csöppentünk ide most is.

  Hiába akartam elhitetni magammal, hogy nem turistaként, sokkal inkább ismerős utakon sétálgató srácként érkeztem meg a zöldövezetbe, mégsem voltam közel, hogy eltévedjek, vagy máshol legyek mint ahol én azt gondoltam, hogy vagyok :-). Végül megérkeztünk a szimpatikus helyszínekre.

   Megoszló véleményeim, pontosabban tapasztalataim vannak a modellekkel kapcsolatosan... de egy pillanatra sem a kinézetre, vagy a 'profizmusára' gondolok, sokkal inkább a megbízhatóságra. Sajnos nem egyszerű összehozni 1-1 modellfotózást, mert 'mindig közbe jön valami', ami picit romba dönti a tervet, az aznapot... de Mártival igen szerencsésnek érezhettem magamat :-)

  Nem jellemző rám, hogy bárhonnan is elkéssek, de Murphy törvényéken köszönhetően most ez összejött, és szegény Mártit 15-20 perces késéssel tudtam csak üdvözölni, de Ő rendkívül higgadtan fogadta, sőt! :-) Szóval telis tele vagyok pozitív élményekkel. Remélem még lesz alkalmunk együtt dolgozni!

    Újra itt a nyár, és ilyenkor kötelező érvényű a Hungaroringre való kilátogatás. Tavalyi alkalmaktól eltérően most nem a World Series by Renault-ra mentünk el a kis csapattal, hanem helyette az idén első alkalommal megrendezésre kerülő WTCC-re. Szuper élmények és kalandos változatosságok vártak bennünket.

    Az előző évi 'izgalmakból' (mely a kameralopást illeti) nem tanultam túl sokat, ugyanis volt nálam Kamera és fényképezőgép is. Azonban úgy véltem, hogy egy fokkal nehezebb a lopás, ha a fényképező a nyakamban, a kamera meg a kezemben/kezünkben volt :-)

    Érkezésünkkor arról beszéltünk, hogy: vajon lesz-e baleset, illetve milyen vicces lenne, ha esne az eső ebben a hihetetlen szúrós napsütéses és felhőmentes nappalon. végül mindkettőhöz volt szerencsénk. Michelisz Norbertet megtalálták és bekebelezték a negatív energiák (már ami a második versenyt illeti), ugyanis egy igen látványos balesetnek volt a főszereplője, és rögtön ezután - alig 1 perccel - egy gigantikus jégeső követte, mely piros zászlóhoz vezetett, illetve átázott ruhákhoz. Eltekintve a nedvességtől, lényegében jót tett a nézőknek 2 szempontból is: 1:felfrissült, 2:csúszásokat produkált a vizes aszfalt.

    Az eső végre elcsendesedett és pillanatok alatt olyan meleg lett ismételten a felhők mögött előbújó napnak köszönhetően, hogy sajnos nem maradtunk végig a pálya mellett 'szaunázni', hanem az utolsó verseny előtt elindultunk hazafele. Előreláthatólag ez volt az idei egyetlen ring-es kalandunk, melyet nagyon fogok hiányolni. Elképesztő élmény ahogy szívod be a gumifüstöt és a benzingőzt, mialatt a magyar versenytársainknak drukkolnak a nézők... torkukszakadtából.

    Az Ünnepi Könyvhét évről-évre kerül megrendezésre a Vörösmarty téren, melynek az időpontja idén erre a hétre esett, amely valóban ünnepi alkalommal bír a szempontomból, ugyanis a tegnapi naptól egy olyan fotóalbum került a forgalomba, melyben az egyik saját fényképem is megtalálható. Nagy öröm a számomra, hogy a rengeteg csodaszép és - fotós szemszögből - kiváló képek között a sajátomat is megtalálhatom.

   Egy februári fotópályázaton vettem részt, melynek 'díjazottjai' nem helyezettekre lettek osztva, hanem publikálási lehetőséget nyertek. Szerencsém volt, ugyanis a pályázat határideje előtt (az én órám szerint) 2 perccel még pont el tudtam küldeni 2 képet, és bíztam benne, hogy az egyiket elfogadhatónak tartják ahhoz, hogy a későbbiekben a kezemben tartott könyvben viszont láthassam. Egy kis Isteni szerencsével ez így is történt. :-)

Bár a könyv már megtalálható/megvásárolható a kiadónál és néhány könyvesboltban, a 'közönségnek' ténylegesen csak június 19.-én kerül bemutatásra, ünnepélyes keretek között.

    4. órája csak újra, csak újra és csak újra pörög a lemez a lejátszóban, mely a Vidámság és Rock & Roll névre hallgat. Őrületes, annyira tetszik, hogy nem tudok betelni vele. Egy kósza pillanatomban meg kinyitom a tokot, elkezdem lapozgatni a kis füzetet és vidámság tölt el, miközben arra gondolok: mekkora élmény volt ezeket a képeket elkészíteni! Jó érzés volt kicsit a Beatrice fotósának lenni, ezt a következtetést kell, hogy levonjam. :-)

    Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, jobbat álmodni se tudtam volna, mint hogy az album összes képének elkészítéséhez engem kérjenek fel... a lemeztől, a borítófotókon át egészen a hátlapig. Ez még csak az egyik fele, ugyanis a boldogság második fele ott kezdődik, hogy (az engem illető részével) a Beatrice tagok is elégedettnek tűnnek, azért ez remek érzés! Másfelől pedig olyan embereket ismerhettem meg (de tényleg!), akik fantasztikusak, talán ez a legdrágább kincs a számomra.

    Úgy gondolom ezzel itt nincsen vége, ugyanis az elmúlt napok egyikében Nagy Feró lánya, Nagy Gaby keresett meg azzal hogy készítsek Nekik koncertfotókat az elkövetkező koncertjeiken. Remélem ez a 'hullám' nem ér itt véget, hanem előnyt tudok kovácsolni ebből a fergeteges 'kezdésből', melyet még mindig tanulószinten művelek, hisz - aki látott egy-egy fotózás előtt - láthatja, hogy toporzékolok, járok fel s alá és mindeközben azzal időzök el fél órákat, hogy beállítsam a gépet.

   Nem tudok mit tenni, egyszerűen élvezem ezt.. mindezt amit csinálhatok. Elképesztő érzés, mikor valaki velem együtt élvezi a végeredményt, és majdnem annyira tud örülni neki, mint saját magam... azt hiszem emiatt csinálom azt, amit csinálok. Ahogy a kiállításomon is elhangzott: A hobbim a munkám :-)

Szívből köszönök mindent a barátaimnak: a Beatrice tagjainak!!!

    A 'projektnek' vége, a lemez elkészült, a Cora, Auchan Media Markt polcai már megteltek velük... mégis még szükség volt egyetlen rövid eseményre: a sajtótájékoztatóra.

    Ahogy arra számítani lehetett, a pincében tumultus volt, nem lehetett elférni és harcolni kellett a helyért. Kamerák kereszttüze, RTL és TABU tv, köztük fotósok egyik sarokból át a másikba... tehát volt 'kerge marha kór' a sajtó körül :-)

   A bandatagok mellett még megjelent néhány ismert személyiség is, mint például Keresztes Ildikó, akiről korábban már volt szerencsém képeket készíteni, illetve a Non Stop-os Zsoltika, aki a beatboxolásával vállt igen ismerté és elismerté. Zavartalanul zajlott az ünnepség és a lemez megszületésével én is újjászületem :-)

     Szombaton délelőtt egy olyan rendezvényen vehettem részt, ahol közel annyi háziállat volt, mint ember... ráadásul többségben gazdátlan és szomorú (de ugyanakkor érző) lények. Ezt a rendezvényt az Árvácska állatmenhely rendezte Szentendrén.

    Némelyik kutya fél és picit remeg a lába, a másik magabiztosan mozog... a harmadik rohangászik, kihasználva a 'szabadságot', míg a negyedik büszkén lépeget előre. Ezeket véltem felfedezni a kis jámbor állatoknál, akiket annyira nehéz volt ott hagyni, hogy ha otthon elviselnék a kis négylábút, akkor örökbe fogadtam volna valamelyiket, és élete végéig vigyáztam volna rá.

    A rendezvényt a tombola zárta, melynek nyereményei felajánlott tárgyak, eszközök... és az esetemben: saját képek. A sok szép - és olykor finom - ajándékok kiosztása után jött 3 darab A3-as méretű fényképem felajánlásra, melynek remélhetően nagyon örültek a nyertesek :-) Ha ez így van, akkor én vagyok a legboldogabb!