Lévay Máté

     Hosszúak-hosszúak a napok, mégis rövidek és gyorsan telők. Nehéz, zsúfolt napokon vagyok túl, mégsem történt semmi említésre való, ezért nem is mondok róla többet. A mai napom picit eseménydúsabb volt...

     Először is szeretném megköszönni két barátomnak, 'Máték'nak a gyors segítségnyújtást egy plusz kamera és egy mikrofon ügyben, annak ellenére, hogy egyiket bulizgatás, másikat barátnőzés közben zavartam meg az előző est késői óráiban. Bocsi :-)

     Reggel egy telitáblázott napra ébredtem, miszerint levegőt nem vehetek anélkül hogy ne késnék valahonnan, de mégsem úgy alakultak a dolgok, mint ahogyan tervben voltak (így volt időm fellélegezni). Elvileg a nap folyamán lett volna két filmezésem Budapesten egy modell hölggyel (H. Évával) és egy fiatal színésszel (V. Gyurival). Sajnos ezt a találkozót lemondták és remélhetőleg egy másik időpontra áttettek minket (erről még nem tudok többet), de a két negatívum után egy pozitívum: iskolai feladatú riportomat elkészítettem egy fiatal íróval: Kellár F. János Immánuellel. Ebben az interjúban volt minden: nehézkes kezdés, kitűnő lezárt helyszín, tanulságos és érdekes mondatok, tapasztalatlanság (részemről) illetve bakik, bakik hátán. Ettől eltekintve nagyon tetszett a feladat és köszönetet kell mondanom - elsősorban - Janó barátomnak, hogy rendelkezésemre állt, másodsorban az operatőrömnek Gergőnek, akit úgy csábítottam el, hogy maximum fél órát kellene segítenie (lett belőle majdnem 3 óra).

     A java még hátra van, ezt össze kell vágnom és valami csodát alkotnom péntek reggelig. Azt hiszem, ezt sem siettem el, sőt! Most is inkább blogot pötyögök, minthogy riportot vágnék. Tisztába vagyok vele, megyek is!

       A "fejlődésnek" nagy ára van, sajnos ezt be kell látni... de azt is figye, hogy szükség van néha ilyen-olyan kiadásra, hogy saját dolgaidat könyebbé tegyed. Ez mind addig jó és érdekes, amig nem válik megszokottá!

       Szegény bátyámat idegileg kiakasztom idönként azzal, hogy " hagy vághassak jeleneteket a gépeden " illetve " hagy fotóboltozzak a gépeden", ugyanis az én 6 éves számítógépem mindenre jó, csak ilyen feladatokban nem lehet rá számítani. Van ilyen, tehát most beruháztam egy laptopra, ami lehetőleg megkönnyíti életemet mind a szórakozás terén, mind a feladataim, és mind szakmabeli elvárások terén is.

       Mennyivel könyebb dolgom lesz megbeszélésekre, tárgyalásokra menni vele, kész munkáimat megmutatni és átküldeni is. Egyszóval remélem hasznát veszem, és nem bánom meg.

       Szeptemberben elkezdtem egy kommunikáció és médiatudomány-szakos iskolát (nem okoztam meglepetést sokaknak), melynek első félévét már be is fejeztem. Az egyik kurzusom, mely csak és kizárólag a médiával foglalkozik, ránk - hallgatókra - erőszakolta, hogy sajtófeltárást készítsünk, tehát valamilyen televízióról vagy újságról bemutatót írjunk. Ennek csak úgy tehettünk eleget, ha felkerestük a tv-nek vagy újságnak egyik-másik kulcsemberét. Én fotógráfiával foglalkozó újságoknak jártam utána...

       Elképesztő, egy-egy ilyen újságnak, amit a kezünkbe veszünk milyen története van és miken esett - vagy éppen esik - át (pici túlzással persze, forradalmat még nem robbantottak ki). Az egyik magabiztosan halad előre, szerkesztők állítása szerint elhivatottan és töretlenül, míg egy másik örül, hogy egyáltalán még 'létezik', mint médium. Viszont a harmadik elvérzett... utolsó lapszámát most, januárban adták ki.

      Szóval ennek a feladatnak/vizsgának köszönhetően Magyarország egyik (ha nem a legismertebb) fotósújságának főszerkesztőjével ismerkedtem meg, egy T. Szabolcs nevű úriemberrel, aki készségesen segített munkám tökéletes megoldásában. Pofátlanul felkerestem ismételten, néhány fényképpel melyet saját kezűleg készítettem, mondván: 

"Ha nem tudsz miről mit írni az újságodba, adok néhány képet, akár kritikára is..."

Természetesen nem egészen így történt. Levelemben megírtam, hogy közeledik a tavasz, a szépség újjászületik a Földön, növények és állatok - egyszóval élőlények - formájában. Ha úgy érzik, megállja a helyét és a többi, havilapjukban szereplő képekkel hasonló színvonalú, akkor publikálhatják. Még annak is tudnék örülni, ha ilyen cím alatt látnám viszont alkotásaimat:

"Kedves olvasóink... ezek olyan fotók, amilyet soha, semmilyen körülmények között ne készítsünk"

       Válaszlevelében T. Szabolcs azt írta, hogy "...bár ritkán publikálunk olvasóink által küldött képeket, mégis a lehetőség megvan, mert van olyan képe, ami helytálló és a szerkesztői gárdán belül is elnyerte tetszésünket. Ezért ha megjelenik, értesíteni fogjuk.."

       Felvetődik a kérdés, vajon egy szépen lerázó szöveget olvashattam nagy boldogan, vagy valóban viszontláthatom? Bízom benne, hogy az utóbbi... hisz mint tudjuk, a remény hall meg utoljára.

        Először is elnézéseteket szeretném kérni, hogy hanyagoltam a blogot és a velejáró írásokat, nagyon jólesett hogy ennek ellenére is kaptam bíztató és ösztönző üzeneteket a folytatással kapcsolatosan. Sajnos egy pici betegségnek és kisebb-nagyobb gondjaimnak köszönhetően most érek rá mesélni, a közelmúlttal kapcsolatosan.

        Szeretnélek Téged, mint olvasót is kicsit belevinni a 'mondókámba', itt-ott kérdéseket tennék fel, mellyel sokat segíthetnétek nekem, ezért kérlek, hogy majd " Szólj hozzá!" a cikkek alatt. Köszönöm!

Sok-sok egyéb oldalon, közösségi portálon megtalálható néhány videóm illetve néhány fényképem. Úgy döntöttem, hogy egy kisebb csokorba összegyűjtök néhányat belőlük!

Most történt!

www.youtube.com/watch

Drog

www.youtube.com/watch

Sokan érdeklődtek és még a mai napig is érdeklődnek arról a bizonyos, kis 'csillagos' videó pályázatról (mely nemrégiben ért véget), illetve az elért eredményemről.

Rengeteg embernek köszönhetném azt, amit tett értem! Egy-egy szavazattal, vagy puszta szóval! Mint sokan tudjátok, volt egy pályázat az egyik kereskedelmi televízióban, mely egy bizonyos 'internetes tehetség születését' segítette (?). Kipróbáltam magamat én is benne...

       Eleinte örültem neki, majd megbántam, és a végén, a legeslegvégén azt mondtam boldogan, hogy: teljesen megérte, akárhogyan is alakult.

Mi is történt valójában? Bekerültem az utolsó héten publikált videók döntőjébe. Szépen folytattam utamat NEKTEK köszönhetően, egészen a TOP5 ig, melynek köszönhetően a kereskedelmi televízió egyik kollégája megkeresett emailben, amelyben nevet, címet és telefonszámot kértek, ugyanis felszerettek volna keresni egy rövid interjú kedvéért. Minden remekül alakúlt, ugyanis 'szikla szilárdan' ragaszkodtam a helyezésemhez - köszönhetően a rengeteg szavazatnak - egészen egy csütörtöki napig. Azon a napon - mialatt a főiskolán padot koptattam - leszedték a pályázott videómat. Remek volt szembesülni az esti órákban az alábbi üzenettel:

"Kedves pályázó! Önnek a nap folyamán szokatlanul sok szavazata érkezett, mely csalás gyanúját veti fel. Így nem vehet részt a továbbiakban sem a versenyen, sem a pénteken történő riportforgatáson. Üdvözlettel..."

A szívem megállt, felfogni nem tudtam... egy álmomtól fosztottak meg! Nem nem... nem az volt az álmom hogy nyerjek, sőt! Ha úgy alakult volna, hogy túl jó helyezést szerzek, annyira jót, hogy félmilliót nyerhetnék vele, akkor személyesen kértem volna, hogy kiszállhassak a versenyből, vagy Én adhassam át annak, akit valóban jogosan megilleti ez az összeg, hisz a munka és a kreativitás sokkal több volt, mint az enyémben.

Miért mondom ezt? Mert nyertem... Én győztesnek érzem magam! Sok-sok ember, fiú lány...egyszóval barátok segítettek, gratuláltak ahhoz, amit sikerült elérnem és ahová eljutottam. Hívások tömkelege, levelek százai olyanoktól akikről nagyon régen, vagy éppen még sohasem halottam. Többet nem is kívánhattam volna, ez a legjobb az egészben! Elállt a szavam, mikor láttam, hogy 3000 feletti szavazatot szereztem. Még sem volt elég... vagy pont az, hogy sok? Nem tudom, csak azt hogy mi az igazság... és a becsület több, mint némi kézpénz.

           Az ember mindig többet akar annál, ami van... de ez nem feltétlenül önző és rossz tulajdonság!

Mindenkit motivál valami! Ki akar tűnni a tömegből és olyat akar mutatni amit azelőtt senki, vagy legalábbis AZ amit alkot, az átlag feletti legyen, így már joggal lehetünk büszkék arra, amit tettünk. Én pontosan így látom.

        'Másodállásban' a suli mellett a hobbimnak élek, fotózom és filmezgetek/forgatok kisebb, picivel nagyobb de még mindig kicsiny sikerrel. Erre jó példa - amiről csak a későbbiekben szeretnék mesélni - az egyik pályázatra elküldött kisvideó(i)m.

Mikor leültem és nekiálltam filmezni, azt hittem:

"mi sem egyszerűbb annál, mint elkészíteni egy kisfilmet".

Amikor megtudtam, hogy forgatások vannak a környéken, kimentem és néztem mit-hogyan csinálnak. Legnagyobb megdöbbenésemet az okozta, mennyit foglalkoznak egy egyszerű(nek tűnő) beállítással, világítással, egyebekkel. Sajnos ez a valóság, senki nem akar más árnyékában lenni, hanem saját stílusával valami egyedit alkotni. De később rájön, ha valaki kicsivel több energiát áldoz annak, amit szeret: vért lehet izzadni, akkor sem lesz tökéletes az alkotás. Mindig és mindörökké lesznek olyan pillanatok, melyeken lehetne csiszolni, bár ez néző függő is, ugyanis mindenki mást és mást tart szépnek illetve érdekesnek.

        Semmi sem egyszerű, rögös utat kell végigjárni, de a megoldást mindenki magában találja... azt az apró dolgot, mellyel olyat tehetsz, amiért elismernek, vagy ha más nem is, legalább ennyit mondanak: teszik, gratulálok!