Lévay Máté

   Életem egy újabb meghatározó pillanatához érkeztem, mégpedig azért mert a kezdetben a szobában tartott fotózásból lett garázsban történő fotózás és mára kinőttem ezt is és elkészült az első saját stúdióm egy teljes szinten :)

A fokozatok:

  Bár műtermi fotózásokat már jóval korábban csináltam, mint mire elkészült volna a stúdió, és magukon a képeken nem látszódott, hogy bármiben is hiányt szenvednénk, de a fotózást a garázsban tartva nem volt az igazi. Olyanra hasonlított, mint Amerikában a kezdő együttesek, akik a garázsban próbálnak! :) A célnak megfelelt, de nem az igazi. Ezért döntöttem úgy, hogy a tetőteret teljes egészében átalakítom és berendezem állandónak a stúdiót, ahol azóta is zavartalanul lehet dolgozni, illetve rengeteg a lehetőség, és már klíma is üzemel. :) Imádom!

   Az elismerés mindenki számára nagyon fontos, és akinek ebből egy pici is kijár, az a személy nagyon boldog lehet. Nem a díjazás miatt, hanem ez egyfajta visszaigazolás arról, hogy valamit sikerült úgy megmutatni, ahogyan azt más talán nem is látott eddig. Egy apró siker leírhatatlanul nagy örömet okoz a pályázónak. Én pedig nemrég igazán boldog voltam :)

   Rég óta bántott a dolog, hogy épp Szentendrének, a szülő- és lakóvárosomnak; annak művészi oldalának semmit sem tudtam tenni, pedig fontosnak tartottam volna. Azonban jött egy lehetőség, egy felhívás egy fotópályázatról, ahol Szentendre természeti és környezeti értékeivel kapcsolatosan vártak képeket. Első alkalommal vettem részt kategória szerinti pályázaton, nem sok reménnyel. Aztán egy korai reggelen (10:00) jött egy hívás az önkormányzatból, hogy a pályázaton 3. helyen végeztem. Ezt el se akartam hinni, egyáltalán nem hittem abban, hogy értékelhető eredményt érek el, fantasztikus érzés volt. :)

   A díjátadó volt a legfantasztikusabb, ugyanis a városháza dísztermében került sor minderre, ami már önmagában is egy sikerélmény. :) Remélem még rengeteg alkalommal mutathatom meg a saját szemszögemből látott képkockákat a városom számára.

    Bár más munkáját nem szoktam a blogomon publikálni, mégis most kivételt szeretnék tenni, hisz az egész családom a szereplője és úgy éreztem, hogy egy bejegyzést megér :)

    Karácsonyra a meglepetésem - és egyben merényletem - a család felé az volt, hogy a két ünnep között egy szuper családi fotózást tartunk nálunk. Ez azért volt fontos a részemről, mert nincsen egyetlen családi fotónk sem, ami nem nyaralás közben a hőségben készült volna, így ezen változtatni szerettem volna... így jött segítségül Bartos Anita sminkes, Hajnal Noémi fodrász és Bordás Roland fotós barátom, akik együttesen segítettek ennek a meglepetésnek a kivitelezésén :)

    Mindenkinek nagyon fura volt ez a szerep, Én sem gondoltam volna, hogy ennyire más a szemszög a gép mögött vagy előtt lenni és 'megfelelni'. Igyekszik az ember természetesnek maradni, de ugyanakkor az átlagostól is el szeretne térni. Nos, ez nem könnyű, de építőjellegű volt amit talán tudok hasznosítani a továbbiakban is (kizárólag a gép mögött) :)

   Réges-régen a legjellemzőbb karácsonyi ajándékok közé tartoztak a saját készítésű karkötők, pulóverek, amik abszolút egyedi ajándékok voltak és szívből készültek. Később ezt felváltotta a boltban gyorsan megvásárolható ajándékok valamelyike, amit szívélyesen adtak szeretteiknek, de most egyre jellemzőbbé vált, hogy a vásárolható, rendelhető ajándékok mellett belevigyük egy kis egyediséget, sajátosságot... ehhez segíthettem hozzá Alexandrát és Katát is:

    Alexandra és Kata is a párját szerette volna meglepni a róluk készült fotókkal, de természetesen más-más stílusban. Nagyon vártam mindkét fotózást, már csak azért is, mert a stúdióvakukat használva fotózásról-fotózásra tanulok és tapasztalok. A fénnyel történő 'játék' nem egyszerű, de tanulható és tapasztalható is, azonban nagyon lágy fényekkel a színeket is másképpen látjuk viszont, ami a fotókat tekintve általában inkább előnyös, mint hátrányos.

   Egy-egy ilyen fotózás igen hosszú, akár 4-5 órás is lehet, ami hihetetlen fárasztó tud lenni, de mindenki igyekszik palástolni ezt a fáradalmat.. legalábbis annyira, hogy a képeken ne látszódjon :) Azonban nálam alapszabály, hogy amíg a modellem nem azt látja, amit előtte levő nap elképzelt.. addig senki nem megy sehova. Addig próbálkozunk amíg nem sikerül :) Bízom benne, hogy utólag is örülnek a kész képeknek és a fotózás napjának! Én - a két nap alatt - ennyire hasfájósra azelőtt még nem nevettem magamat, mint akkor. :)

   Előző héten napvilágot látott a Szentendrei Kurír novemberi száma, melyben a szerencseszámom oldalán egy Velem készített rövid interjú olvasható, múltamról, jelenemről és jövőbeli - városban intézett - terveimről. Akit esetlegesen érdekel, az itt el tudja olvasni, ha a 'kép megjelenítésére' kattint. :-)

    A rendezvénysorozatok után elérkezett a vasárnap: a pihenés napja... de nem Nekem :-) Felesleges energiáimat 2 fotózással csillapítottam, témában és személyben is szó szerinti egymást követő váltásban. Kezdetben egy nagyon kedves és (képekkel bizonyítottan) csinos csoporttársnőmről készítettem képeket, utána az este és majdan éjszakába torkoló második fotózás egy félakt/reklám szerű fotózásba ment át. Lássunk ezekről pár képet:

   Elképzeléseim a "Héé... ez háttérkép gyanús kép!" kifezezésen alapult, vagyis hogy letisztult, de mégis valamilyen témát körülölelő képek szülessenek, akár 1-1 terméket reklámozva vele. Az elején még kis szolid beállás, faltámasztós egyszerűbb fotók születtek, de valami hiányzott belőle... a dögösség, a vadság. Próbáltuk orvosolni:

   A jókedv kétségtelenül megvolt, de úgy éreztük, hogy egy finom whisky és pezsgő közreműködésével - az egyébként is hiányos - gátlásainkat teljesen 'levetkőzzük', majd folytatjuk tovább a munkát... egy ideig, aztán azt vettem észre hogy a gép már nincs a kezemben és Lenkével közös képeket kattintgatnak rólunk... ki érti ezt? :-)

Idővel előkerült a ventilátor, melyet a haj lágy lebegéséhez használtunk, hogy legyen egy kis mozdulata, mozgása a képnek, illetve előkerült a HELL energiaital is, és megpróbáltuk a terméket egy dögös nővel 'eladni'. Hogy sikerült-e azt majd a visszajelzésekből fogom levonni. Alapjába véve nem ez volt a cél, de jó ötletnek találtuk és érdekes próbálkozásnak.

Egyre inkább rájövök, hogy mennyire szeretem a fotózásokat. Amíg korábban csak a képekért, addig mostanra márt magért a hangulatért is. Hihetetlen jókedvűek, felszabadultak és Önmagunk lehetünk mindannyian, akik részt vesznek egy ilyen és ehhez hasonló fotózáson, akár modellként, fotósként vagy más stábtagjaként.

   A címben forgó szavak az előző heti csütörtököm rövid ismertetői, de muszáj róla kicsit részletesebben és lelkesebben is beszámolnom, ugyanis azt hiszem, hogy egy új csavar következett be az életembe, és ez tulajdonképpen egy nap alatt, ami elképesztő jelentőséggel bír rám nézve. Kezdeném is a reggeli óráktól, amikor is kapásból sikerült elaludnom, és úgy gondoltam, hogy ezáltal már csak pocsék lehet a napom... de ezzel ellenben egyre jobb lett:

  Egy iskolai házi feladat révén már a kora reggeli órákban forgatásba kezdtünk néhányan, melyet a szűkös határidőnek 'köszönhetően' mindenféleképpen be kellett fejezni délig. A téma elég kényes, ugyanis az volt a feladat, hogy bemutassuk saját magunkat, hogy kik vagyunk és mit csinálunk... és ezáltal próbáljuk 'eladni' magunkat. Ha el nem is adtam magam, de az elkészült videó közel olyanra sikeredett, amilyennek elképzeltem. Ez nagy szó, mert eddig tulajdonképpen sosem az lett a vége, amit megálmodtam, és ez gyorsan kedvemet is szedte... kivéve jelen esetben, mikor abszolút szórakozással telt a forgatás rengetek bakival :-) Az említett kényes témának és a nagyszerű' színészi alakításomnak' köszönhetőn nem tudom mitévő legyek, ugyanis néhány barátom, rokonom azt mondja, hogy tegyem közzé a videót, de lehet, hogy inkább a privát szférát kellene hogy erősítse...  egye-fene, katt videóra:

(360p helyett kérlek kapcsold át 720p-re a jobb minőségért)

   Fél 1 - a forgatásnak vége -, irány a főváros. Egy nem akármilyen helyre mentem és nem hétköznapi ügyben (esetemben legalábbis). A Szentendrei Kurír szerkesztőségéhez látogattam el, ahol is interjúkészítés céljából hívtak meg. Ez azért nagyszerű dolog, mert a művészi oldalát a fotózásnak úgy érzem csak kóstolgatom, de még nem érzem az ízeit... mégis a város talán úgy érzi, hogy fontos lenne a támogatása és megismertetése... oly módon, mint amilyen ez is, hisz be szeretnék mutatni az 'Én és a Szentendrével alkotott közös kapcsolatunkat', illetve a fotóművészetről és a munkásságomról alkotott véleményemet, céljaimat. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem, és történt egy SZEREPCSERE, amit hirtelenjében nem tudtam észrevétlenül kezelni... ugyanis a beszélgetés során egy fiatalember végig fotózott, utána pedig kimentünk a zöldövezetbe ahol folytatódtak a fotók készítése :-). Nagyon szokatlan volt, de összességében úgy gondolom, hogy jól sikerült az interjú, és a képekkel együtt a cikk is fantasztikus lesz... amely már a novemberi Szentendrei Kurírban olvasható lesz.

    Mikor készen lettünk nem időztem sokat Pesten, azonnal indulnom kellett Szentendrére, útközben egy pékségnél ejtettem meg az ebédemet és a vacsorámat is egyben... ugyanis a napnak még nem volt vége és a piszok izgalmas része még csak most jött: a Zsűrizés.

    Pár hete egy nagyon kedves ismerősöm, Máté azzal kapcsolatosan keresett meg, hogy Szentendrén egy rendezvénynek, név szerint az ÖKO Gyereknapnak Ő az egyik szervezője, és a gyereknap keretein belül egy rajzpályázat is a program része... ahova kisiskolások körülbelül 100 alkotása közül kerül ki győztesnek osztályonként az a 3 + 1 különdíjas kép, melyet a zsűri kiválaszt... és rám esett a választása, hogy döntsek ezen képekről. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora örömöt jelentett a számomra, de ugyanakkor felelősséget is... ezért elterveztem, hogy Én csöndben majd mutogatok 1-2 képre, melybe szerelmes lettem, de inkább csöndes, mintsem hangos leszek a zsűriben... aztán kiderült, hogy a zsűrit csupán ketten alkottuk Mátéval, sőt... kérte is hogy Én bíráljam a képeket, és Ő ha nem ért egyet a végső eredménnyel, akkor szól csak bele. Higgyétek el, elképesztő nehéz a zsűrizés. Órákon keresztül harcol az ember saját magával, mert nehezen tud dönteni és olykor a saját döntését sem akarja elfogadni, azonban hatalmas élmény. Engem rég óta nagyon vonzott ez a 'szerep' is, de húszon évesen nem éreztem magam alkalmasnak ehhez... azonban a felkérésnek köszönhetően nagyon örülök, hogy belevágtunk és megcsináltuk, hisz felejthetetlen élmény lett a számomra :-)  Mint ahogyan az egész nap is...