Lévay Máté

  Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá a beszámolóhoz, ugyanis az élmény 'leírhatatlan'. Ezt át kell élni! :-)

Tegnap este a balszerencsés Hungexpo után a Deák térre mentünk, ahol a Zombie Walk esemény volt. Meglehetősen kis körben terjedt el a híre annak, hogy mikor-hol lesz megrendezve ez a 'haláli' összejövetel, mégis több száz zombinak beöltözött vagy sminkelt ember vett részt rajta.

  Meglehetősen irónikus, hogy az élőhalottak gyülekezője egy evangélikus templom bejáratánál volt, ahol nemsokkal előtte még esküvőt tartottak. Hát igen, élni tudni kell :-)

   A résztvevők hatalmas lelkesedéssel már a találkozás folyamán hörögtek, az arra járók pedig sikítottak. Legviccesebb jelenetként két pillanatot emelnék ki, elsőként mikor a 'zombik' a McDonald's-ba mentek be enni. A kiszolgálók arcára ráfagyott a rémület.
Másik hatalmas pillanat, mikor egy női sikolyra lettem figyelmes, és mikor odanéztem azt láttam, hogy teljes erejéből futott a járdán, mögötte két zombinak beöltözött srác hasonló gyorsasággal és közben hörögve. Szegény lány, szerintem így még nem ijedhetett meg. :-)

Volt kislány macival a kezében, vérző szájjal... volt srác, lánccal a lábán, melyet húzott magával... volt menyasszony véres ruhában... és volt apáca Pentagramm a homlokán, sőt még elvétve vámpírok is voltak a zombik estéjén. Alapvető félreértés áldozatai lehettek :-)

Mikor elindult a séta az Andrássy út, majd a Hősök tere felé, akkor az arra járók vegyes érzelmekkel figyelték a példátlan eseményt. Némelyiknek leesett az álla, mások meg még pózoltak is a 'halottakkal'. Egy pici incidens is történt, mikor az egyik bámészkodó egy férfias ütéssel ajándékozta meg az egyik lányt, majd sörrel meg is dobta. Mindenki másképp dolgozta fel.

  Hazafele egész úton erről beszéltünk, sőt még elalvás előtt is, örülök, hogy részt vettem és vehettem rajta fotósként, még akkor is, ha sok probléma volt a sötét miatt, hisz gyakorlatilag nem volt fény :-)

    A tegnapi nap emlékezetesre sikeredett - minden szempontból -, melyet rögtön a rosszabbik dologgal kezdem (legalábbis számomra kellemetlenebbel). Az elmúlt napokban egészen hozzászoktam a futáshoz és a kapkodáshoz, mely a hétvégén se enyhült, ugyanis vidékről hazasietve rögtön Budapestre vettem az irányt a felszerelésemmel, mert a Hungexpo-ra siettem, pontosabban a Babamarkt nevű rendezvényre.

   A HP jóvoltából a HÉV-ről leszállva Taxival folytattam az utam, mely pikk-pakk elvitt a helyszínre, ahová fakultatív elszántságból mentem, főleg amiatt, hogy kisgyerekekről készült képeimmel bővíthessem a portfóliómat. Nem egészen jött össze...

Összeállítva a fényképezőt az első kattintás után egy szokatlan, ijesztő hangot adott a gép. "ajaj, itt nagy baj van" - gondoltam magamban.
Rég óta motoszkált bennem a gondolat, hogy a gépem mikor jelenti ki, hogy 'elfáradt'. Mint akkor kiderült, maga a váz még bírja a kihívásokat (kopp-kopp), de a 18-55mm-es kit obi sajnos megadta magát, azon belül is a fókuszmotorja, de ez sajnos csak a szervizben fog kiderülni a holnapi nap folyamán...

Aki ismer, az tudja hogy milyen becsben tartom a felszerelésemet, minden nap letörölgetem, tisztítom, szekrényben vagy a táskában tárolom, lehetőleg minél sterilebb környezetben, talán ezért is bírta ki eddig.

Murphy törvénye igazolt, mikor a legkevésbé számítasz rá és amikor a legkevésbé sem hiányzik, akkor krepál be valami, de még mindig azt mondom, hogy a 'legjobbkor'.

Azonban a napnak itt koránt sem volt vége, útra indultam egy másik (de a szó pozitív értelmében) emlékezetes eseményre, ahol kicsit küszködve, de az 55-200mm-es objektivvel tovább dolgoztam.
 

    Egyik nap egy nagyon érdekes telefont kaptam az Art-group rendezvényszervező cégtől, amire egyik barátom ajánlása során került sor (köszönöm Peti), amelynek a tárgya az volt, hogy a BME egyetemi napokon kellene 3 napon keresztül bizonyos feladatkörnek megfelelően fotóznom a Hewlett Packard színeiben.

   Eredetileg úgy volt tervezve, hogy a munkaidőm naponta 3-3 órás lenne, de nem sokra rá ez az idő módosításra került, és rendes napi 8órás munkaidőt jelentett. Ezzel az égvilágon semmi probléma nem volt, természetesen elvállaltam, de azért voltak apró nehézségek (már ami az alvást és a fősulira járást jelentette).

  Kocsival ritkán járok a fővárosba, általában tömegközlekedéssel megyek és fennakadás nélkül járok-kelek Budapesten, de most ezt nem tudtam kihasználni, mert az egyetemi napokon hajnali 2-ig kellett kint lennem - a számomra nem is közeli Infóparkban -, és HÉV hiányában ez alig ha működött, tehát maradt a vezetés, és szerencsére probléma nélkül.

  Az első nap teljes mértékben bizonyossá vált a számomra, hogy kiválóan fogom érezni magamat, ugyanis a fesztivál hangulatú légkör eleve jó hatással van rám (főleg akkor, ha enyhén illuminált állapotban felvehetem a többiek járásmódját morálját), másrészt a host és hostess fiatalok is barátságosak, segítőkészek és igazi partiarcok... a probléma a másnap reggellel volt.

  Mire sikerült ágyba feküdni, az hajnali 3-fél4 fele következett be, aztán egy pislogás és már kellhettem is fel 8kor, hogy beérjek a főiskolába. A kimerülést leszámítva fantasztikus volt a fotózás, rengeteg élménnyel gazdagodtam... főleg, mikor a részeg fiatalokat a fotózás közepette szedtük ki a háttérből, mert a szó szoros értelemben beleépültek :-).

(WERK fotóért köszönet Tibinek és Gergőnek)

Remélem hamarosan ismét a HP feliratot viselhetem magamon. :-)

    Szeptember 5 - A nyárnak ezennel vége, ami annyit tesz, hogy elkezdődnek az olykor monoton és fájdalmasan fárasztó hétköznapok. Sebaj, jó oldala is van ennek, mégpedig az, hogy a fotózások is sűrűsödni látszanak, és az iskola mellett a szabadidőben foglalkozhatom - az egyelőre igen csak függőben levő, de - készülői státuszban álló második fotókiállításommal és a hamarosan induló rovatommal. Utóbbiról csak később :-)

   A kiállítás részleteinek hiánya miatt sokat sajnos nem tudok elárulni, de amit talán fontos lenne megemlítenem, hogy az Országos Gyermekvédő Liga szervezésének köszönhetően valósulhat meg ez a páratlan és egyelőre határozatlan dátumú megnyitó, illetve kiállítás.
Mikor megemlítették, hogy érdemes lenne gyermekfotókat is készítenem, akkor kapva kaptam a lehetőségen és egy rövid kis látogatást tettem Lindánál, hogy néhány kép erejéig lefotózhassam gyermekeit. Íme a kedvencem:

   Egyik barátomnak megmutattam ezt a képet, ugyanis sejtettem, hogy tudja értékelni, hisz a kép mögé lát és épp ezért a véleményére nagyon is adok. Megörvendeztetett, mert Neki is nagyon tetszett, és állítása szerint ezt a vonalat kellene tovább vinni, erősíteni és képviselni... legalábbis művészi szempontból.

A Képek készítése alatt történt egy pici baleset, amikor Ervin a fotózás alatt eldőlt a kosárral (melyben ült), de hála Istennek semmi baja nem történt. Ettől függetlenül rendkívül ijesztő volt, mikor a keresőbe tekintve azt látom, hogy dől oldalra a kis lurkó... enyhe szívritmus zavar lépett fel nálam ...hát vajon még Lindánál :-)
Hamar megállapítottam, hogy sokkal nehezebb kölyköt fotózni, mint ahogyan Én azt gondoltam, hisz - különösen ha pici a modell - nem csinálja azt a mit kérsz, vagy ha neki nem tetszik valami, akkor rögtön egy kis sírásba torkol át a fotózás. Viszont ebből is lehet tanulni - mint ahogyan ezt tettem is - és legközelebb már biztosan sokkal jobban sikerül a maximumot kihozni.

Köszönöm Lindának és gyerkőceinek (Andrisnak és Ervinnek), hogy náluk járhattam és ilyen nagyszerűen érezhettem magamat az otthonukban. :-)

Tegnap elérkezett a nagy nap a számomra... és őszintén állíthatom, hogy az örömöm most sem hagyott alább és eddig sem volt hiábavaló. Az, hogy 21 évesen helyet kaptam a Művészeti ki-kicsoda című könyvbe, azt nem tudom szavakkal kifejezni mennyit jelent a számomra. Íme egy kis élménybeszámoló:

A könyvbemutató ünnepség a szentendrei művelődési házban volt, ami annyi értéket őriz - már önmagában is-, hogy jobb helyet keresve-kutatva se lehetett volna találni egy ilyen rendezvénynek.

Érkezésünkkor már kezdődött a hangolódás, mely a welcome drinknek volt köszönhető, aztán el is érkeztünk a tiszteletpéldány személyenkénti átvételéig. Ekkor már mindenki - velem együtt - bőszen forgatta és lapozgatta a közel 300 oldalas gyűjteményt, de mégis mindenki csak hallgatott. Ez nem a gyász csöndje volt, hanem a meglepődöttségé, mely a minőséget és a nagyszerű szerkesztést díjazta. Az ennek köszönhető boldogsághormon után beültünk a színházterembe, ahol több világklasszis dalt hallgathattunk meg, utána pedig magáról a könyvről tudhattunk meg néhány kulisszatitkot és információt. Ilyen információ, hogy a könyv 13 környező település művészeit foglalja magába, de komoly küszöb (melynek 'köszönhetően' többen nem kerülhettek bele) volt , amelynek átlépésével - állításuk szerint - bátran művésznek nevezheti magát és tett azért, hogy ezt a címet és megtiszteltetést viselje. Lényegében azt hallottuk, ami a legjobban esett (sok-sok dicséretet és biztatást) :-).

Hamarosan angol nyelven is elérhető lesz, mely ismét egy nagyon komoly dolgot jelent a számomra :-) A legeslegszebb része az a felfedezés volt, miszerint nem csak a könyvben megjelent fotósok közül, hanem a több száz művész közül Én képviselhetem a legfiatalabb jelenlévőt :-) természetesen ez csak a kiadványban megjelent személyeket életkorát tekintve hivatalos, de csak ismételni tudom magam: hatalmas megtiszteltetés(!!!) és egy újabb deszka.

    Hónapok óta nagyon csábít a 'kreatív' jegyespár fotózás, mely valódi izgalmakat rejt a számomra, hisz ha adott egy szép helyszín és egy szép jegyespár (már pedig az mindig adott), akkor igazán különleges képeket lehet készíteni. Ebben szerettem volna kipróbálni magam, és most végre lehetőséget kaphattam, hogy kiéljem eme 'perverz' vágyamat :-)

    Olykor előfordul (szinte mindig), hogy késve érek ide vagy oda... melynek vagy a tömegközlekedés az egyik legfőbb oka, vagy az, hogy nem szeretek elsőként megérkezni és másokra várni. Ez azonban nem biztos, hogy a legjobb stratégia, ezért kivételesen úgy gondoltam, hogy korábban elindulok a fotózás helyszínére: A Hotel Presidentbe. Ez a korábbi elindulás és odaérkezés közel 1 órás várakozást tett lehetővé a számomra - köszi Murphy -, de panaszra semmi okom nem volt és nem is lehet, hisz nagyon jól szórakoztam és rengeteget okultam a fotózás alatt, hála a kitűnő fotósoknak: Lévai Barnabásnak és Rozmán Barbarának, akik mindvégig önzetlenül segítettek és tanítottak a fotózás alatt. Nagyon hálás vagyok Nekik, köszönöm szépen!

    Mikor találkoztam a jegyespárral és egyik barátjukkal (illetve későbbiekben a rendezvény szervezőjével) rögtön szimpatikussá váltak a számomra, ugyanis nem tűntek feszültnek és az olykor vakító fény ellenére is úgy gondolom, hogy valamelyest élvezték ezt a 'programot'.

   Eredetileg úgy volt, hogy a szállodai fotózás után visszajövünk Szentendrére, mégpedig a Skanzenbe, ahol folytatjuk a fotózást, de ezt sem az időjárás, sem az időigényes készülődés okozta késés nem tette lehetővé, hogy aznap eljussunk oda is (de ami késik, az nem múlik...). :-)

    Sajnos hamarabb el kellett jönnöm, mint ahogyan eredetileg tervezve volt, ugyanis este egy másik helyszínen dolgoztam tovább, így nem túlzó azt állítanom, hogy eseménnyel teli és igen hosszú napom volt, melynek a legvégén felemelő érzés volt vízszintesbe helyezkedni :-)

   Évek óta szinte hagyományként él az a kerti-parti jellegű születésnap, mely minden évben augusztus 13.-ára kerül kitűzésre. Tavaly sajnos elmaradt ez az esemény egyéb más elfoglaltság miatt, azonban idén - ha törik, ha szakad alapon - megtartjuk a baráti összejövetelt (gondoltam naivan)... de 'áldozatot' kellett hozni a cél érdekében, mely nem is kis cél volt.

   A nyárnak még nincs vége, mégis úgy érzem, hogy ha ennyi fotós munkám lett volna az egész évszak alatt, az már jóval több, mint amennyire számítottam még az elején. Így alakult, hogy a születésnapomon - azaz 13-án - is dolgozni fogok egy esküvőn, melyet a nyárra kitűzött céljaim miatt vállaltam el. Ilyen cél volt (méghozzá a legfőbb) a képen látható stúdióvaku szett megvétele, mely rengeteg új lehetőséget tett nyitottá a számomra. Ezzel elkezdődött a cél második fele, vagyis a komplett stúdió/műterem elkészítése.

   Alig várom, hogy elkészüljenek az első teszt fotók, de erre csak a jövőhét folyamán kerül sor. Addig itt egy régről előkotort kép:

(...egy vicces 'sufni stúdió' jellegű fotó úgy félévvel ezelőttről... jól látszik, hogy baloldalt egy steklámpa volt, jobboldalt meg egy 100-as égővel felszerelt ősrégi asztali lámpa... de ennek a korszaknak mától vége :-))