Lévay Máté

    Tavaly alkalmam nyílt eljutni a Nike Budapest félmaratonfutásra 'szemlélőként', ugyanis egy fotópályázat is kapcsolódott ehhez az eseményhez. Idén sem volt másképpen, hisz újabb maratonnak és félmaraton futásnak adott otthont a belváros, de most a SPAR rendezésében. Szükségemnek éreztem, hogy elmenjek rá, hátha a 2010-es végeredményhez hasonlóan ismét a dobogó valamely szintjén lehetek... de ha nem, legalább lesz néhány újabb fotóm :-)

    A tegnapi maratonfutáson több, mint 16 ezer sportoló vett részt, mely megdöbbentő. Fejben készültem, hogy sokan lesznek, hisz már a HÉV-en is rengeteg rajtra felkészült sportolót láttam, nem is beszélve a metróról és a zsúfolt földalattiról.

    Bár az lett volna talán a legkézenfekvőbb, ha a rajt pillanatát, vagy a nagy tömeget fotóztam volna, de mégis el akartam térni a megszokottól, bízva abban, hogy majd más fotózza azt, én pedig megpróbálkozom egy újjal: Egyéni és (kizárólag) 2-3 fős képet készíteni, mely valamelyest illeszkedik a környezethez és az alanya a részesévé válik. Ez picit szokatlan lehet, mégis most ehhez hasonlókban gondolkodtam, aztán meglátjuk, hogy a pályázat zsűrije mit szól hozzá. Nekem mindenesetre így is teljesen megérte, mert ahogyan indult a kattintgatás, ahhoz képest a végére már nagyon élvezetessé vált, és ha nem lett volna délután vidéki programom, akkor még nagyon szívesen maradtam volna a Hősök-terén. :-)

    Mindenkivel megesik, hogy a múlt néha visszaköszön. Velem is megesett a napokban egy felkérés kapcsán, hogy a múltat részben felidézve a chocoMe -nek, pontosabban Mészáros Gábornál fotózzak, annyi különbséggel, hogy eddig az LF-magazin kapcsán, most pedig Gábor személyesen kért fel a saját rendezvényére, mint fotóst.

    Nagyon örültem a megkeresésnek, főleg úgy, hogy egy éve nem hallottam (csak olvastam) róla, és ismételten megerősítette bennem azt a gondolatot, ami szerint egy roppant korrekt és jószívű fiatalember, már csak azért is, mert a munkadíjamon felül elárasztott elképesztő szépségű (és feltehetően kifogástalan ízű) csokoládékkal is. :-)

   Tavaly - mikor a manufaktúrában jártam -, akkor még saját maga volt a főnök, a csokikészítő, a PR- és marketing manager egy személyben. Most pedig alkalmazottai vannak, szállítói, viszonteladói és nem utolsó sorban egy új üzlete, melynek most volt a megnyitója (főleg a sajtó számára). Ennek kapcsán keresett meg engem.

   Látva a múltat és a jelent, igen komoly összehasonlítási alapom volt és látva azt, hogy mivé nőtte ki magát a csokimester, elakadt a szavam. Az üzlet egyszerűen kifogástalan, látványos, hangulatos és precíz lett. Belépve a vásárló (vagy nézelődő) 76 féle csokoládét láthat, mely önmagában is szép szám, és abszolút elegendő ahhoz, hogy több kedvencet is találjon az ember... de ha még sem elég, akkor az online felületen lehetőség van több, mint 60 millió féle kreáció alkotására.

   Érkezésemkor már nehéz volt a bejutás a rengeteg újságírótól, akik lelkesen nézelődtek és érdeklődtek mindenről, amit ez a hely magában rejtett: főleg a lenyűgöző kreativitást a padlótól a plafonig, és az új kreációkat. Mikor körbenéztem, és láttam, hogy lényegében minden szín az üzletben a hangulatnak adja át magát, már sejtettem, hogy nem nekem fog kedvezni, hisz nem volt miről visszaverődnie a vaku fényének, így a derített fény kilőve... maradt a direkt fény. Ezzel lényegében még nem is volt probléma, mint ahogyan a rengeteg érdeklődővel sem, de az utóbbival nehezebb volt 'együtt dolgozni' :-) Összességében mégis azt állíthatom, hogy sikeres volt ez a nap és nem csak Gábor sikert arató szemszögéből, hanem az enyémből is. Bízom benne, hogy meglep még néhány rendezvénnyel kapcsolatos felkérésével.

   Az előző héten nagyon jó élményekkel tértem haza a Hewlett Packard-féle rendezvényről, fotózásokról. Bíztam benne, hogy lesz még alkalom az ottani kollégákkal, munkáltatókkal dolgozni (részben) a HP színeiben... és pontosan így is lett!

    Pár napja - mikor ismét megkeresett az Art-Group rendezvényszervező cég egy IVSZ-es rendezvénnyel -, akkor nagyon megörültem: egyrészt mert a rendezvényfotózás picit idegen a számomra (legutóbb a Szigeten próbálhattam ki magamat), és a lényeg, hogy ott nincs beállított fotó és épp ezért sokkal inkább kell figyelni a 'pillanatra', a körülöttünk levőkre, de ez az újdonság motivált. Örömöm másik oka az volt, mikor megtudtam, hogy a 11 órás rendhagyó rendezvényen (amely a csarnokban és a mellette levő programsátorban volt) én voltam az egyedüli hivatalos fotós, amely ugyanakkor nem kis felelősség volt rám nézve, de nem kevés bizalom is egyben.

    A programok a pesterzsébeti jégcsarnokban kezdődtek, ahova reggel 8 órára kellett megérkeznem. Ez 4 órás alvást követően valósult meg, de amint odaértem és nekiláttam a terepszemlének és a 'forgatókönyv' tanulmányozásához: rögtön felébredtem. A program dióhéjban annyi volt, hogy 9 órától folyamatosan mentek a jégkorong mérkőzések 2*10 perces váltásokban, és a nagy pályán egyszerre két mérkőzés volt. Ezzel egyidejűleg a kint helyet foglaló programsátorban a szponzorok és a kíváncsiskodó látogatók foglaltak helyet. Kilométerhiányomnak eleget téve ide-oda cikáztam, közben pedig a különböző kéréseknek próbáltam eleget tenni, és a kikóborolt pihenő játékosról képet csinálni, miközben a fűben fekszik vagy társaival az esélyeiket latolgatják. Szeretem, mikor sok feladatnak kell eleget tenni, mégis sokszor féltem, hogy talán máshol kellene lennem - mint ahol éppen volt -, mert hátha ott történik valami rendkívüli, és nem pedig itt.

   A jégkorong fotózása közben igen hamar rájöttem valamire: a sportfotósoknak minden elismerésem. Egészen tegnapig úgy éreztem, hogy elég szoros a kapcsolatom a gépemmel ahhoz, hogy mindent könnyedén megoldjunk együtt. Lényegében ha nem is könnyen, de mindent megoldottunk, azonban pár évet öregedtem, mire sikerült valami használhatót varázsolni. :-) Egyébként ez a szép az egészben, hogy az ember akkor tanul a legtöbbet, mikor rákényszerül egy szituációban, hogy a helyzet magaslatára kerüljön és kihozza magából (illetve a felszereléséből) a legtöbbet. Az egész nap pontosan ilyen volt, rengeteget tanultam, de még mindig nyitott maradt néhány kérdés...

    Említést kell tennem barátomról, Tibiről is, akinek nem kevés segítséget köszönhetek. Mindent fejben tartott, ötleteket adott, figyelt a felszerelésemre és a nap végéig kitartott még akkor is, mikor piszkosul fáztunk pálya közvetlen közelében... arról nem is beszélve, hogy elárasztott rengeteg werk fotóval, melyeket örömteli visszanézni, hisz felbecsülhetetlen emlékképek. Innen is köszönök neki mindent még egyszer! :-)

   A nap vége felé már alig álltam a lábamon, nagyon jól esett leülni és a táskát magam mellé helyezni... azonban minden fáradalmat kompenzált az a tény, hogy imádom a csapatot, akikkel együtt részt vehetek ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken, illetve a csapatmunkát, amiben mindenki kiveszi a részét és nincsen fennakadás, nincsen szervezési hiba. Hazaérésemet követően ruhástul elterültem az ágyon, és reggelig fel sem keltem. Ezt nevezik jól eső fáradtságnak, ami egy igen hasznos és izgalmas napnak köszönhető :-)

Bízom benne, hogy a továbbiakban is a részese lehetek mindennek!

  Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá a beszámolóhoz, ugyanis az élmény 'leírhatatlan'. Ezt át kell élni! :-)

Tegnap este a balszerencsés Hungexpo után a Deák térre mentünk, ahol a Zombie Walk esemény volt. Meglehetősen kis körben terjedt el a híre annak, hogy mikor-hol lesz megrendezve ez a 'haláli' összejövetel, mégis több száz zombinak beöltözött vagy sminkelt ember vett részt rajta.

  Meglehetősen irónikus, hogy az élőhalottak gyülekezője egy evangélikus templom bejáratánál volt, ahol nemsokkal előtte még esküvőt tartottak. Hát igen, élni tudni kell :-)

   A résztvevők hatalmas lelkesedéssel már a találkozás folyamán hörögtek, az arra járók pedig sikítottak. Legviccesebb jelenetként két pillanatot emelnék ki, elsőként mikor a 'zombik' a McDonald's-ba mentek be enni. A kiszolgálók arcára ráfagyott a rémület.
Másik hatalmas pillanat, mikor egy női sikolyra lettem figyelmes, és mikor odanéztem azt láttam, hogy teljes erejéből futott a járdán, mögötte két zombinak beöltözött srác hasonló gyorsasággal és közben hörögve. Szegény lány, szerintem így még nem ijedhetett meg. :-)

Volt kislány macival a kezében, vérző szájjal... volt srác, lánccal a lábán, melyet húzott magával... volt menyasszony véres ruhában... és volt apáca Pentagramm a homlokán, sőt még elvétve vámpírok is voltak a zombik estéjén. Alapvető félreértés áldozatai lehettek :-)

Mikor elindult a séta az Andrássy út, majd a Hősök tere felé, akkor az arra járók vegyes érzelmekkel figyelték a példátlan eseményt. Némelyiknek leesett az álla, mások meg még pózoltak is a 'halottakkal'. Egy pici incidens is történt, mikor az egyik bámészkodó egy férfias ütéssel ajándékozta meg az egyik lányt, majd sörrel meg is dobta. Mindenki másképp dolgozta fel.

  Hazafele egész úton erről beszéltünk, sőt még elalvás előtt is, örülök, hogy részt vettem és vehettem rajta fotósként, még akkor is, ha sok probléma volt a sötét miatt, hisz gyakorlatilag nem volt fény :-)

    Egyik nap egy nagyon érdekes telefont kaptam az Art-group rendezvényszervező cégtől, amire egyik barátom ajánlása során került sor (köszönöm Peti), amelynek a tárgya az volt, hogy a BME egyetemi napokon kellene 3 napon keresztül bizonyos feladatkörnek megfelelően fotóznom a Hewlett Packard színeiben.

   Eredetileg úgy volt tervezve, hogy a munkaidőm naponta 3-3 órás lenne, de nem sokra rá ez az idő módosításra került, és rendes napi 8órás munkaidőt jelentett. Ezzel az égvilágon semmi probléma nem volt, természetesen elvállaltam, de azért voltak apró nehézségek (már ami az alvást és a fősulira járást jelentette).

  Kocsival ritkán járok a fővárosba, általában tömegközlekedéssel megyek és fennakadás nélkül járok-kelek Budapesten, de most ezt nem tudtam kihasználni, mert az egyetemi napokon hajnali 2-ig kellett kint lennem - a számomra nem is közeli Infóparkban -, és HÉV hiányában ez alig ha működött, tehát maradt a vezetés, és szerencsére probléma nélkül.

  Az első nap teljes mértékben bizonyossá vált a számomra, hogy kiválóan fogom érezni magamat, ugyanis a fesztivál hangulatú légkör eleve jó hatással van rám (főleg akkor, ha enyhén illuminált állapotban felvehetem a többiek járásmódját morálját), másrészt a host és hostess fiatalok is barátságosak, segítőkészek és igazi partiarcok... a probléma a másnap reggellel volt.

  Mire sikerült ágyba feküdni, az hajnali 3-fél4 fele következett be, aztán egy pislogás és már kellhettem is fel 8kor, hogy beérjek a főiskolába. A kimerülést leszámítva fantasztikus volt a fotózás, rengeteg élménnyel gazdagodtam... főleg, mikor a részeg fiatalokat a fotózás közepette szedtük ki a háttérből, mert a szó szoros értelemben beleépültek :-).

(WERK fotóért köszönet Tibinek és Gergőnek)

Remélem hamarosan ismét a HP feliratot viselhetem magamon. :-)

    Szeptember 5 - A nyárnak ezennel vége, ami annyit tesz, hogy elkezdődnek az olykor monoton és fájdalmasan fárasztó hétköznapok. Sebaj, jó oldala is van ennek, mégpedig az, hogy a fotózások is sűrűsödni látszanak, és az iskola mellett a szabadidőben foglalkozhatom - az egyelőre igen csak függőben levő, de - készülői státuszban álló második fotókiállításommal és a hamarosan induló rovatommal. Utóbbiról csak később :-)

   A kiállítás részleteinek hiánya miatt sokat sajnos nem tudok elárulni, de amit talán fontos lenne megemlítenem, hogy az Országos Gyermekvédő Liga szervezésének köszönhetően valósulhat meg ez a páratlan és egyelőre határozatlan dátumú megnyitó, illetve kiállítás.
Mikor megemlítették, hogy érdemes lenne gyermekfotókat is készítenem, akkor kapva kaptam a lehetőségen és egy rövid kis látogatást tettem Lindánál, hogy néhány kép erejéig lefotózhassam gyermekeit. Íme a kedvencem:

   Egyik barátomnak megmutattam ezt a képet, ugyanis sejtettem, hogy tudja értékelni, hisz a kép mögé lát és épp ezért a véleményére nagyon is adok. Megörvendeztetett, mert Neki is nagyon tetszett, és állítása szerint ezt a vonalat kellene tovább vinni, erősíteni és képviselni... legalábbis művészi szempontból.

A Képek készítése alatt történt egy pici baleset, amikor Ervin a fotózás alatt eldőlt a kosárral (melyben ült), de hála Istennek semmi baja nem történt. Ettől függetlenül rendkívül ijesztő volt, mikor a keresőbe tekintve azt látom, hogy dől oldalra a kis lurkó... enyhe szívritmus zavar lépett fel nálam ...hát vajon még Lindánál :-)
Hamar megállapítottam, hogy sokkal nehezebb kölyköt fotózni, mint ahogyan Én azt gondoltam, hisz - különösen ha pici a modell - nem csinálja azt a mit kérsz, vagy ha neki nem tetszik valami, akkor rögtön egy kis sírásba torkol át a fotózás. Viszont ebből is lehet tanulni - mint ahogyan ezt tettem is - és legközelebb már biztosan sokkal jobban sikerül a maximumot kihozni.

Köszönöm Lindának és gyerkőceinek (Andrisnak és Ervinnek), hogy náluk járhattam és ilyen nagyszerűen érezhettem magamat az otthonukban. :-)

    Hónapok óta nagyon csábít a 'kreatív' jegyespár fotózás, mely valódi izgalmakat rejt a számomra, hisz ha adott egy szép helyszín és egy szép jegyespár (már pedig az mindig adott), akkor igazán különleges képeket lehet készíteni. Ebben szerettem volna kipróbálni magam, és most végre lehetőséget kaphattam, hogy kiéljem eme 'perverz' vágyamat :-)

    Olykor előfordul (szinte mindig), hogy késve érek ide vagy oda... melynek vagy a tömegközlekedés az egyik legfőbb oka, vagy az, hogy nem szeretek elsőként megérkezni és másokra várni. Ez azonban nem biztos, hogy a legjobb stratégia, ezért kivételesen úgy gondoltam, hogy korábban elindulok a fotózás helyszínére: A Hotel Presidentbe. Ez a korábbi elindulás és odaérkezés közel 1 órás várakozást tett lehetővé a számomra - köszi Murphy -, de panaszra semmi okom nem volt és nem is lehet, hisz nagyon jól szórakoztam és rengeteget okultam a fotózás alatt, hála a kitűnő fotósoknak: Lévai Barnabásnak és Rozmán Barbarának, akik mindvégig önzetlenül segítettek és tanítottak a fotózás alatt. Nagyon hálás vagyok Nekik, köszönöm szépen!

    Mikor találkoztam a jegyespárral és egyik barátjukkal (illetve későbbiekben a rendezvény szervezőjével) rögtön szimpatikussá váltak a számomra, ugyanis nem tűntek feszültnek és az olykor vakító fény ellenére is úgy gondolom, hogy valamelyest élvezték ezt a 'programot'.

   Eredetileg úgy volt, hogy a szállodai fotózás után visszajövünk Szentendrére, mégpedig a Skanzenbe, ahol folytatjuk a fotózást, de ezt sem az időjárás, sem az időigényes készülődés okozta késés nem tette lehetővé, hogy aznap eljussunk oda is (de ami késik, az nem múlik...). :-)

    Sajnos hamarabb el kellett jönnöm, mint ahogyan eredetileg tervezve volt, ugyanis este egy másik helyszínen dolgoztam tovább, így nem túlzó azt állítanom, hogy eseménnyel teli és igen hosszú napom volt, melynek a legvégén felemelő érzés volt vízszintesbe helyezkedni :-)