Előző héten napvilágot látott a Szentendrei Kurír novemberi száma, melyben a szerencseszámom oldalán egy Velem készített rövid interjú olvasható, múltamról, jelenemről és jövőbeli - városban intézett - terveimről. Akit esetlegesen érdekel, az itt el tudja olvasni, ha a 'kép megjelenítésére' kattint. :-)
Ahogyan azt Petőfi Sándor is megírta: "Itt van az ősz, itt van újra..."
Kezdetben ezt az évszakot sokkal inkább a télies idő rideg folyosójaként tekintettem és ez a tény nem csak a fákat, de engem is lelombozott... de rá kellett jönnöm, hogy rossz oldalról közelítettem meg ezt az évszakot, ugyanis olyan élénk színvilágot tárt elénk a természet, amilyenre nem számítottam az érkezés előtt.
Azonnal szerelmes lettem a sárgás-barnás-vöröses színekbe, de néhány elkészült képbe csak azután, mikor a modell is a fényképező elé állt... kapásból kettő :-).
Bozsó Lillát egy korábbi alkalommal már fotóztam a Városligetben, és hatalmas élményekkel tértem haza, hisz elégedett voltam az elkészült fotókkal, melyek nem jöttek volna létre Lilla közreműködése nélkül. Csodás arca és alakja ismételten lenyűgözött, de a kedvessége sem utolsó erénye, ami miatt talán nem túlzás azt állítanom, hogy az egyik kedvenc modellem. Másik csodaszép modellem Herceghalmi Vivien volt, akivel korábban még nem volt szerencsém találkozni, azonban ezt a hiányosságot most pótoltuk. Nála is tapasztaltató volt azonnal az a kedvező tény, hogy nem csak Ő, de a kamera is szereti, tehát a 'kapcsolatuk' babérokra tőrt. Részemről már ott nyert ügye volt Vivinek, hogy nagyon mosolygós és kedves mindenkivel... és nem utolsó sorban nagyon bájos az arca!
Rengeteg kép készült még, melyek megtekinthetők a WEBOLDALAM GALÉRIÁJÁBAN !
Külön köszönet a segítségért és a WERK fotókért Bordás Rolandnak és Bordás Rékának!
A rendezvénysorozatok után elérkezett a vasárnap: a pihenés napja... de nem Nekem :-) Felesleges energiáimat 2 fotózással csillapítottam, témában és személyben is szó szerinti egymást követő váltásban. Kezdetben egy nagyon kedves és (képekkel bizonyítottan) csinos csoporttársnőmről készítettem képeket, utána az este és majdan éjszakába torkoló második fotózás egy félakt/reklám szerű fotózásba ment át. Lássunk ezekről pár képet:
Elképzeléseim a "Héé... ez háttérkép gyanús kép!" kifezezésen alapult, vagyis hogy letisztult, de mégis valamilyen témát körülölelő képek szülessenek, akár 1-1 terméket reklámozva vele. Az elején még kis szolid beállás, faltámasztós egyszerűbb fotók születtek, de valami hiányzott belőle... a dögösség, a vadság. Próbáltuk orvosolni:
A jókedv kétségtelenül megvolt, de úgy éreztük, hogy egy finom whisky és pezsgő közreműködésével - az egyébként is hiányos - gátlásainkat teljesen 'levetkőzzük', majd folytatjuk tovább a munkát... egy ideig, aztán azt vettem észre hogy a gép már nincs a kezemben és Lenkével közös képeket kattintgatnak rólunk... ki érti ezt? :-)
Idővel előkerült a ventilátor, melyet a haj lágy lebegéséhez használtunk, hogy legyen egy kis mozdulata, mozgása a képnek, illetve előkerült a HELL energiaital is, és megpróbáltuk a terméket egy dögös nővel 'eladni'. Hogy sikerült-e azt majd a visszajelzésekből fogom levonni. Alapjába véve nem ez volt a cél, de jó ötletnek találtuk és érdekes próbálkozásnak.
Egyre inkább rájövök, hogy mennyire szeretem a fotózásokat. Amíg korábban csak a képekért, addig mostanra márt magért a hangulatért is. Hihetetlen jókedvűek, felszabadultak és Önmagunk lehetünk mindannyian, akik részt vesznek egy ilyen és ehhez hasonló fotózáson, akár modellként, fotósként vagy más stábtagjaként.
Nagyon érdekesnek és izgalmasnak ígérkezett a pénteki és szombati Simonfay borkóstoló, mégpedig azért mert a főváros szívébe több tájegységi borászat hozta el a büszkeségeit palackozott formában, amelyet bárki megkóstolhatott, illetve meg is vásárolhatott... és egy kiállítás megnyitójának is a szem-, illetve fültanúi voltunk.
Az első napon volt a megnyitó, amikor is elképesztő tömeg fogadott.. és be kellett látnom, hogy érkezésem előtt picit alábecsültem ezt a létszámot. Én szempontomból jelentéktelen volt igazából, ugyanis csak a szabad mozgás volt megnehezítve és könnyebb volt a 'tömegről' képeket készíteni, de összességében az első nap sok-sok pillanatképet sikerült megörökítenem, mellyel a feladatomat - legalábbis úgy érzem - teljesítettem is. Másnapra maradt a tárgyfotózás és annak megkomponálása. Ilyenkor sokkal jobban repül az idő, imádtam csinálni :-)
Fittyet hányva mindenre az udvar csaknem közepét elfoglalva borokat, szőlőt, hordót és sok más finomságot helyeztem el, aztán csak kattintgattam serényen. :-)
Körülbelül egy hónapja úgy gondoltam, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, és inkább nyűg lesz, mintsem eredményes és szórakoztató az, ha kapok egy saját fotós rovatot és hónapról-hónapra írok bele, majd publikálom a Pálya Magazinba. Bár heti szinten több alkalommal is írok bejegyzéseket és ezáltal publikálom irományaimat, még sem vagyok megbékélve a szókincsemmel, amit időről-időre igyekszem gyarapítani, bővíteni... olykor kisebb, olykor nagyobb sikerrel.
Összességében örülök, hogy végül is belevágtam és rögtön meg is jelenet nyomtatásban az első szám, amely nem várt pozitív visszajelzéseket produkált mind tanári részről, mind csoporttárs és sulis társak szájából. Az ambícióm ezáltal nem hogy lankadt volna, de babérokra tört és máris megírtam a következő szám kétoldalas cikkét, szintén saját képekkel illusztrálva. Célom ezáltal, hogy mások is kedvet kapjanak a fotózáshoz, még ha valahol magam ellen is beszélek ezáltal :-)
Azonban más vezérel: sok hobbi fotóst ismerek, akik rajonganak a képekért és szó szerint dührohamot kapnak, mikor maguk is belevágnak és nem sikerül azt a végeredményt látni, amit a fejükben 'lerajzoltak'. Valóban bosszantó, mindennapos ez a jelenség nálam is, de idővel Én is tapasztaltam és tapasztalok is napról-napra, ezért azt, amit már sikerült elsajátítanom, azt másoknak is tovább szeretném adni, hagy érezzék azt, amit olykor én is érzek néhány elkészült kép láttán... és ilyenkor nagyon szerencsés, na meg boldog embernek érzem magam, hát tegyen így más is és érezze át ezt a felemelő érzést! :-)
A címben forgó szavak az előző heti csütörtököm rövid ismertetői, de muszáj róla kicsit részletesebben és lelkesebben is beszámolnom, ugyanis azt hiszem, hogy egy új csavar következett be az életembe, és ez tulajdonképpen egy nap alatt, ami elképesztő jelentőséggel bír rám nézve. Kezdeném is a reggeli óráktól, amikor is kapásból sikerült elaludnom, és úgy gondoltam, hogy ezáltal már csak pocsék lehet a napom... de ezzel ellenben egyre jobb lett:
Egy iskolai házi feladat révén már a kora reggeli órákban forgatásba kezdtünk néhányan, melyet a szűkös határidőnek 'köszönhetően' mindenféleképpen be kellett fejezni délig. A téma elég kényes, ugyanis az volt a feladat, hogy bemutassuk saját magunkat, hogy kik vagyunk és mit csinálunk... és ezáltal próbáljuk 'eladni' magunkat. Ha el nem is adtam magam, de az elkészült videó közel olyanra sikeredett, amilyennek elképzeltem. Ez nagy szó, mert eddig tulajdonképpen sosem az lett a vége, amit megálmodtam, és ez gyorsan kedvemet is szedte... kivéve jelen esetben, mikor abszolút szórakozással telt a forgatás rengetek bakival :-) Az említett kényes témának és a nagyszerű' színészi alakításomnak' köszönhetőn nem tudom mitévő legyek, ugyanis néhány barátom, rokonom azt mondja, hogy tegyem közzé a videót, de lehet, hogy inkább a privát szférát kellene hogy erősítse... egye-fene, katt videóra:
(360p helyett kérlek kapcsold át 720p-re a jobb minőségért)
Fél 1 - a forgatásnak vége -, irány a főváros. Egy nem akármilyen helyre mentem és nem hétköznapi ügyben (esetemben legalábbis). A Szentendrei Kurír szerkesztőségéhez látogattam el, ahol is interjúkészítés céljából hívtak meg. Ez azért nagyszerű dolog, mert a művészi oldalát a fotózásnak úgy érzem csak kóstolgatom, de még nem érzem az ízeit... mégis a város talán úgy érzi, hogy fontos lenne a támogatása és megismertetése... oly módon, mint amilyen ez is, hisz be szeretnék mutatni az 'Én és a Szentendrével alkotott közös kapcsolatunkat', illetve a fotóművészetről és a munkásságomról alkotott véleményemet, céljaimat. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem, és történt egy SZEREPCSERE, amit hirtelenjében nem tudtam észrevétlenül kezelni... ugyanis a beszélgetés során egy fiatalember végig fotózott, utána pedig kimentünk a zöldövezetbe ahol folytatódtak a fotók készítése :-). Nagyon szokatlan volt, de összességében úgy gondolom, hogy jól sikerült az interjú, és a képekkel együtt a cikk is fantasztikus lesz... amely már a novemberi Szentendrei Kurírban olvasható lesz.
Mikor készen lettünk nem időztem sokat Pesten, azonnal indulnom kellett Szentendrére, útközben egy pékségnél ejtettem meg az ebédemet és a vacsorámat is egyben... ugyanis a napnak még nem volt vége és a piszok izgalmas része még csak most jött: a Zsűrizés.
Pár hete egy nagyon kedves ismerősöm, Máté azzal kapcsolatosan keresett meg, hogy Szentendrén egy rendezvénynek, név szerint az ÖKO Gyereknapnak Ő az egyik szervezője, és a gyereknap keretein belül egy rajzpályázat is a program része... ahova kisiskolások körülbelül 100 alkotása közül kerül ki győztesnek osztályonként az a 3 + 1 különdíjas kép, melyet a zsűri kiválaszt... és rám esett a választása, hogy döntsek ezen képekről. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora örömöt jelentett a számomra, de ugyanakkor felelősséget is... ezért elterveztem, hogy Én csöndben majd mutogatok 1-2 képre, melybe szerelmes lettem, de inkább csöndes, mintsem hangos leszek a zsűriben... aztán kiderült, hogy a zsűrit csupán ketten alkottuk Mátéval, sőt... kérte is hogy Én bíráljam a képeket, és Ő ha nem ért egyet a végső eredménnyel, akkor szól csak bele. Higgyétek el, elképesztő nehéz a zsűrizés. Órákon keresztül harcol az ember saját magával, mert nehezen tud dönteni és olykor a saját döntését sem akarja elfogadni, azonban hatalmas élmény. Engem rég óta nagyon vonzott ez a 'szerep' is, de húszon évesen nem éreztem magam alkalmasnak ehhez... azonban a felkérésnek köszönhetően nagyon örülök, hogy belevágtunk és megcsináltuk, hisz felejthetetlen élmény lett a számomra :-) Mint ahogyan az egész nap is...
Életem egyik legélvezetesebb fotózásán vagyok túl, mely teljes egészében saját indíttatásából jött létre, szimplán kedvet kaptam és elkezdtem rendezkedni, majd rendületlenül fotózni. :-) Íme a tárgyfotózás.
Sok-sok tárgyfotót láttam újságokban, magazinokban, mely hihetetlenül tetszett és úgy érezem, hogy Nekem is ki kell próbálnom, hogy hogyan tudnék kivitelezni egy-egy tárgyfotózást... mert a technika már adott, tehát rajtam állt a dolog, hogy mit tudok kihozni.. már csak gyakorlás gyanánt is teljes mértékben megérte, hisz többet tanultam, mint gondoltam. Másfelől pedig a hamarosan megjelenő Pálya magazinos rovatom egyik jövendőbeli cikkét a tárgyfotózásról szeretném megírni - bár magányos és élettelen', mégis némelyik mozgalmas. :-)
Nemrégiben az egyik nagyobb fotózást befejezve láttam a számítógépen, hogy mennyire elcsúszott a fehéregyensúly... hisz automatán volt. Ez az egyetlen, amit (eddig) mindig automatán hagytam és a gépre bíztam, hogy a fehéregyensúlyt maga állítsa be. Kár volt, mert ennek köszönhetően 650 képen mentem végig egyesével az utómunka során, és borzalmas volt. Megfogadtam, hogy EZT SEM bízom a gépre, magam állítom be innentől kezdve... és erre a mai nap jó gyakorlat volt.
Az első HELL-es képet 1 órán keresztül sikerült olyan állapotban elkészíteni, mire az utolsó kattintásra az lett, amit nagyjából elképzeltem a fejemben. Nagyon izgalmas volt az elkészítése: A fényképezőt állványon időzítőre tettem, majd a tárgyhoz mentem és szemből egy 'permetezővel' a palackot vízcseppesre locsoltam, majd mellé vizet csepegtettem és jeget ejtettem. Röviden ez volt a kivitelezés. A szép az egészben, hogy annyira minimális az utómunka (csak színekben apró korrigálás), hogy tulajdonképpen nem számottevő és enélkül is nagy kedvencem lett azonnal.
Néhány kép a berendezésről, kivitelezésről (részben mobillal készült werk fotók):
Utolsó kommentek