Lévay Máté

      Egy igazi fesztivál valódi íze. Röviden így is jellemezhetném azt a gondolatot, ami kavargott a fejemben. Megannyi ember, nemzeti zászlóval, saját kultúrával a nagyszínpad előtt ordít, tómból, őrjöng, táncol... egyszóval élvezik az életet. Mezítláb a homokban, ittas pajtatáncot ejtve, szédelegve eldőlve... és mindeközben nevetve. Mikor elkezdődik egy (példának felhozva) Faithless koncert, az emberek kezüket nyújtják a színpad fele, énekli azt, amit az együttes játszik (legyen az bármilyen nyelven). Lengetik a zászlót, érzed a mellkasodon a mélyhang erejét. Hát igen, ez tényleg egy nyárzáró parti! Aki tagadná, az hazudik. :-) Gergő is csatlakozott a hangulathoz éjszaka, neki is most vették el a 'fesztivál szüzességét'. Egész jól viselte :-)

Néhány életkép a tegnapi Szigetről, illetve a délutáni Young Punx koncertről:

     Tegnap éjszaka - a Mítosz vadászokhoz hasonlóan - én is mítoszokat szerettem volna igazolni, avagy megbuktatni. Igaz, kísérletek helyett egy egyszerű tapasztalatszerzés útján jöttem rá a következőre, mialatt békésen készültem volna megkóstolni frissen csapolt sörömet a Szigeten: ajkam hozzáért a sörhöz és megcsípett! Szabályosan úgy mint egy bevásárlókocsit tologatva az ujjunkat rázná/csípné :-) 

Legközelebb szombaton megyek a Szigetre, de inni biztosan nem fogok. Legalábbis sört nem!

    Egy új és szokatlan világ: Nekem ez a Sziget! Túl a mínusz 1. napon állíthatom, hogy igen nagy elismerésem az emberek felé. A mai tömeg arányokban megegyezett egy csapat osztállyal, az iskola létszámához képest. Nekem már ez is rengeteg. Viszont, ami azonnal pozitívum lett, hogy az emberek nagyobb százaléka valóban jófej, normális és inkább bulizni, mint balhézni jött, VAGY külföldi, és felőlem szidhatott is, akkor se értettem :-) A lényeg, hogy idén látogattam ki először egy ilyen nagy létszámú, ismert fesztiválra...de nem is akárhogyan: Fotósként.

     Kora délután folyamán vettem át a kis karszalagom, ami az idei szigetre díjmentesen bejuttat, VIP részleg kivételével bárhova a területen. Sikerült kiváltani a fotós/tv-s pass-szalagot is, így már tarka-barkán járkálhatok egy hétig mindenhol.

     Kispál és a borz búcsú koncertjén vettem részt, nem is akármilyen helyen. 3 számot izgulhattam végig egy úgynevezett fotós árokban, ami a színpad előtt és a kordonok mögött helyezkedett el. Na most, képzeljük el: 3méter széles, és színpad hosszúságú helyen 60-70 sajtós, főleg cameraman vagy fotós. Hát igen, ezt nem volt semmi. Mint a heringek egy konzervdobozban hasonlattal szemléltetném.

     Baromi jó látni (miután bejutott a szigetre), hogy mennyi ember és főként mennyi nemzetiség mutatkozik meg, még olyankor is, amikor 'csak' magyarok játszottak. Hát igen, ez ilyen. Tessék, lássék, néhány kép:

      Manapság nem meglepő, ha valaki egyedi pólót vagy cipőt tervez magának. Azt gondoltad volna, hogy alkalmad van csokoládé különlegességet rendelni, melyet Te magad tervezel? Csak és kizárólag az általad kiválasztott, több mint 70 féle feltét közül válogathatsz. Meglepőbb és extrémebb dolgokra is gondolhatsz: rózsa vagy ibolyaszirom, chili, wasabi golyó, aranypor feltétnek stb... valahogy így kezdődött Nekem ez a hétfő reggeli információgyűjtés, megismerés, csodálkozás.

     Mészáros Gábor egyedülálló manufaktúráját látogattuk meg, ami csokoládéigények kielégítésével foglalkozik. Folyamat a következő: (ma) fehércsokoládé 'megmunkálás'-ának voltunk tanúi, amit öntőformába öntött, majd a rendelésben leírtak szerint gumicukrot, zizit, epret, málnát, banánt és miegymást lehet rátenni.

Ha kész és elegendő időt volt a hűtőben is, akkor jön a gyönyörű összhatást keltő csomagolás. Én is kaptam egyedi csokoládét, amiből talán nincs még egy a világon :-)

    10 perce még nem tudtam volna szavakba önteni azt a felhőtlen boldogságot, amit most érzek! Nagy kő esett le a vállamról, állandóan csalódok magamban és így azok is csalódnak bennem, akik ismernek. Elismerést is alig-alig kaptam, főleg fotós szemszögből. Miről is beszélek?...:

(Nagyításhoz: Kép megjelenítése)

    A (sokszor emlegetett) World Series by Renault, Hungaroringen megrendezett napján figyeltem fel a bemondótól egy pályázatra, ami úgy hangzott: A WSR és a Sport Auto Magazin közös fotópályázatot hirdet. Hirtelenjében nem foglalkoztam a dologgal, mert folyamatosan ott vagyok 1-1 pályázaton, általában kisebb, mint nagyobb sikerrel, ezért úgy gondoltam minek törjem magam, állandóan belelkesedek, pedig úgy sem nyerek. Ma este 22:00 kor, anyum elhozta az újságot (Sport Auto Magazin 2010/8) , majd fellapozva a nyertesek listáját látva az újságban az eredményt síri csönd lett... aztán felkiáltottam(!!!) és egy engem körülvett jeget törtem meg: 3 kategóriából KETTŐt megNYERTEM! Egész pontosan 3 legjobb művet választottak/kategória, de nincs ragsorolva, sőt: külön kiemelí hogy a 3 személy Győztes, nem pedig Helyezett. Miért is olyan nagy szó ez a számomra? Először is egy nagyon színvonalas, nyomtatott sajtóról van szó, másrészt pedig 714 képből választották ki azt a 2-t képemet, amitől leradírozhatatlan mosoly van az arcomon.

     Nyereményünk egy WSR-es ajándékcsomag (lehet hogy két brosúra:-), nincs részletezve, szóval meglepetés lesz ), egy Sport Auto Magazin előfizetés, illetve (aminek a lehető legjobban örülök) bekeretezett oklevelet. Ugye a faramuci helyzet abból adódik, hogy a papírforma szerint én ezeket a nyereményeket duplázva kapom. Remélem nem nyúlják le :-) Szóval a mai új mondásom: "Ember, küzdj, és bízva bízzál", illetve egy másik szellemes: "A remény hal meg utoljára!"

    Kora reggel az 5 órás kelés nem nevezhető mindennapinak így nyáron, de a lelkesedésnek ára van. Egyedülálló élményben volt részünk, Enikővel, akivel kilátogattam a Kecskeméti repülőnapra. Azt hiszem mondhatom, hogy 'Hála Isten!' nincs szükség vadászrepülőre, vagy ha mégis, akkor is főként gyakorlás, de a mai napon bemutató eszközként játszották a főszerepet.

    Érkezéskor először is a nagy, tömött sorok lombozták le az embert, majd a későbbiekben maga a tudat, miszerint valószínű: nem látunk gépeket a rossz idő miatt. Azt hiszem mondanom sem kell, mekkora bosszúságot okozott volna az embereknek akik azért jöttek ki a rendezvényre (többek közt én is), hogy lássam ezeket a csodagépeket, még ha "csak" 3500-4000ft-ot is kértek érte. Szerencsénkre valaki mégis meghallgatott ott fent, mikor azt daloltam "Süss fel nap...".

    Csőrike II, a Magyar büszkeség mutatta meg vad kinézetét a közönségnek, azt követően elindultak a vadászrepülők is, így semmiről sem maradtunk le és nem ostoroztuk magunkat. A hatalmas kecskeméti repülőteret oda-vissza végiggyalogoltuk, utunk során haditechnikai eszközökkel ismerkedhettünk.

    Tesztek kitöltésére is volt lehetőség, több témakörben: Alkohol, drogok, egészség, dohányzás. Akik fáradoztak vele, ajándékot is kaptak. Lehet nem okozok meglepetést a kért ajándékommal, egy nyakba akasztós Pass-tartóval :-)

    Felejthetetlen élménynek tartom az eseményt, örülök a részvételnek. Külön megjegyezném, hogy mennyire elégedettek voltunk a szervezéssel. Eltekintve attól, hogy a bejáratnál valóban sokat kellett várni, a parkolók őrzöttek és ingyenesek voltak, hasonlóan a buszok is, melyek oda-vissza hoztak a bázisról. Beszéljen helyettem néhány fotó:

     8 nagyszerű emberrel, illetve egy kutyulival (rottweilerrel) nyaralhattam 3 napot a Velencei-tó mellett. Felejthetetlen élmény :-)

     Az első nap picit tintás állapotban megérkezve, majd kipakolva megnéztük a "kis" tó vizét, mely igen hideg, de annál hűsítőbb volt. A napot egy kellemes szalonnasütéssel, majd egy Ve(lencei)télkedő-vel zártuk. Igen viccesnek találtam a játékot, ugyanis itt sok olyan ökörködés történt, amire (bár büszkék nem biztos hogy vagyunk) mégis jó lesz a későbbiekben is visszagondolni rá. :-)

     Másnap a rossz idő ellenére elég hamar feltaláltuk magunkat: Karaoke party, azt követően a táncos lábunkat tettük próbára egy táncszőnyegen. Itt a különböző mozdulatoktól kezdve a tökéletesen kivitelezett taktikákon át minden volt... Egyszóval: kézzel-lábbal.

    Harmadnap: elérkezett a búcsúzás ideje. Igaz, csak a késő délutáni időkben, addig is búcsúzóul megnéztük a napok alatt készült képrögzítő eszközök alkotásait, azt követően egy gyors fiúk vs. lányok activity-t játszva hagytuk el a nyaralót.

Örültem hogy elmentem, annak ellenére, hogy nagyon kétséges volt több okból is kifolyólag. :) "Velence, velence... mindenki kedvence!"

     Sokkoló híreket kaptam az este folyamán. A magazinunk másik fotósa, a kollégám fényképezőgépe kereket oldott, más szóval gazdát váltott. Valakinek eszébe jut valami hasonlóság egy nemrég történt esettel? Emberek! Komolyan ennyire elfajult ez az ország?! Vagy mi nem becsüljük ennyire az értékeinket? Sebet szakított bennem ez a történet, totálisan átérzem Bence helyzetét, és borzasztóan el vagyok keseredve.

Nemrég gondolkodtam el a következőn: "Akkor vagyok a társadalom igazi tagja, ha lopok a másiktól, vagy ha eszembe se jut a lopás gondolata, SŐT, ha találok valamit még vissza is juttatom a gazdájának?" Én hiszek az utóbbiban és tartom is magamat hozzá, mert nem csak anyagi, de lelki sérülést is okozhat az ember a másiknak, ha ellopják a hobbieszközét, a munkaeszközét.

    Én jelenleg sajnos borzasztóan bizalmatlan lettem az emberekkel szemben, ezért nem is nagyon viszem sehova sem a gépem, csak ahova muszáj és tudom, hogy egész végig a nyakamban illetve a kezemben lehet. Továbbá nyugodtabb vagyok, ha vannak még velem, bízom benne, hogy feltűnne nekik is, ha kicsennének valamit a táskából.