Lévay Máté

   Körülbelül egy hónapja úgy gondoltam, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, és inkább nyűg lesz, mintsem eredményes és szórakoztató az, ha kapok egy saját fotós rovatot és hónapról-hónapra írok bele, majd publikálom a Pálya Magazinba. Bár heti szinten több alkalommal is írok bejegyzéseket és ezáltal publikálom irományaimat, még sem vagyok megbékélve a szókincsemmel, amit időről-időre igyekszem gyarapítani, bővíteni... olykor kisebb, olykor nagyobb sikerrel.

Összességében örülök, hogy végül is belevágtam és rögtön meg is jelenet nyomtatásban az első szám, amely nem várt pozitív visszajelzéseket produkált mind tanári részről, mind csoporttárs és sulis társak szájából. Az ambícióm ezáltal nem hogy lankadt volna, de babérokra tört és máris megírtam a következő szám kétoldalas cikkét, szintén saját képekkel illusztrálva. Célom ezáltal, hogy mások is kedvet kapjanak a fotózáshoz, még ha valahol magam ellen is beszélek ezáltal :-)

     Azonban más vezérel: sok hobbi fotóst ismerek, akik rajonganak a képekért és szó szerint dührohamot kapnak, mikor maguk is belevágnak és nem sikerül azt a végeredményt látni, amit a fejükben 'lerajzoltak'. Valóban bosszantó, mindennapos ez a jelenség nálam is, de idővel Én is tapasztaltam és tapasztalok is napról-napra, ezért azt, amit már sikerült elsajátítanom, azt másoknak is tovább szeretném adni, hagy érezzék azt, amit olykor én is érzek néhány elkészült kép láttán... és ilyenkor nagyon szerencsés, na meg boldog embernek érzem magam, hát tegyen így más is és érezze át ezt a felemelő érzést! :-)

   A címben forgó szavak az előző heti csütörtököm rövid ismertetői, de muszáj róla kicsit részletesebben és lelkesebben is beszámolnom, ugyanis azt hiszem, hogy egy új csavar következett be az életembe, és ez tulajdonképpen egy nap alatt, ami elképesztő jelentőséggel bír rám nézve. Kezdeném is a reggeli óráktól, amikor is kapásból sikerült elaludnom, és úgy gondoltam, hogy ezáltal már csak pocsék lehet a napom... de ezzel ellenben egyre jobb lett:

  Egy iskolai házi feladat révén már a kora reggeli órákban forgatásba kezdtünk néhányan, melyet a szűkös határidőnek 'köszönhetően' mindenféleképpen be kellett fejezni délig. A téma elég kényes, ugyanis az volt a feladat, hogy bemutassuk saját magunkat, hogy kik vagyunk és mit csinálunk... és ezáltal próbáljuk 'eladni' magunkat. Ha el nem is adtam magam, de az elkészült videó közel olyanra sikeredett, amilyennek elképzeltem. Ez nagy szó, mert eddig tulajdonképpen sosem az lett a vége, amit megálmodtam, és ez gyorsan kedvemet is szedte... kivéve jelen esetben, mikor abszolút szórakozással telt a forgatás rengetek bakival :-) Az említett kényes témának és a nagyszerű' színészi alakításomnak' köszönhetőn nem tudom mitévő legyek, ugyanis néhány barátom, rokonom azt mondja, hogy tegyem közzé a videót, de lehet, hogy inkább a privát szférát kellene hogy erősítse...  egye-fene, katt videóra:

(360p helyett kérlek kapcsold át 720p-re a jobb minőségért)

   Fél 1 - a forgatásnak vége -, irány a főváros. Egy nem akármilyen helyre mentem és nem hétköznapi ügyben (esetemben legalábbis). A Szentendrei Kurír szerkesztőségéhez látogattam el, ahol is interjúkészítés céljából hívtak meg. Ez azért nagyszerű dolog, mert a művészi oldalát a fotózásnak úgy érzem csak kóstolgatom, de még nem érzem az ízeit... mégis a város talán úgy érzi, hogy fontos lenne a támogatása és megismertetése... oly módon, mint amilyen ez is, hisz be szeretnék mutatni az 'Én és a Szentendrével alkotott közös kapcsolatunkat', illetve a fotóművészetről és a munkásságomról alkotott véleményemet, céljaimat. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem, és történt egy SZEREPCSERE, amit hirtelenjében nem tudtam észrevétlenül kezelni... ugyanis a beszélgetés során egy fiatalember végig fotózott, utána pedig kimentünk a zöldövezetbe ahol folytatódtak a fotók készítése :-). Nagyon szokatlan volt, de összességében úgy gondolom, hogy jól sikerült az interjú, és a képekkel együtt a cikk is fantasztikus lesz... amely már a novemberi Szentendrei Kurírban olvasható lesz.

    Mikor készen lettünk nem időztem sokat Pesten, azonnal indulnom kellett Szentendrére, útközben egy pékségnél ejtettem meg az ebédemet és a vacsorámat is egyben... ugyanis a napnak még nem volt vége és a piszok izgalmas része még csak most jött: a Zsűrizés.

    Pár hete egy nagyon kedves ismerősöm, Máté azzal kapcsolatosan keresett meg, hogy Szentendrén egy rendezvénynek, név szerint az ÖKO Gyereknapnak Ő az egyik szervezője, és a gyereknap keretein belül egy rajzpályázat is a program része... ahova kisiskolások körülbelül 100 alkotása közül kerül ki győztesnek osztályonként az a 3 + 1 különdíjas kép, melyet a zsűri kiválaszt... és rám esett a választása, hogy döntsek ezen képekről. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora örömöt jelentett a számomra, de ugyanakkor felelősséget is... ezért elterveztem, hogy Én csöndben majd mutogatok 1-2 képre, melybe szerelmes lettem, de inkább csöndes, mintsem hangos leszek a zsűriben... aztán kiderült, hogy a zsűrit csupán ketten alkottuk Mátéval, sőt... kérte is hogy Én bíráljam a képeket, és Ő ha nem ért egyet a végső eredménnyel, akkor szól csak bele. Higgyétek el, elképesztő nehéz a zsűrizés. Órákon keresztül harcol az ember saját magával, mert nehezen tud dönteni és olykor a saját döntését sem akarja elfogadni, azonban hatalmas élmény. Engem rég óta nagyon vonzott ez a 'szerep' is, de húszon évesen nem éreztem magam alkalmasnak ehhez... azonban a felkérésnek köszönhetően nagyon örülök, hogy belevágtunk és megcsináltuk, hisz felejthetetlen élmény lett a számomra :-)  Mint ahogyan az egész nap is...

  Életem egyik legélvezetesebb fotózásán vagyok túl, mely teljes egészében saját indíttatásából jött létre, szimplán kedvet kaptam és elkezdtem rendezkedni, majd rendületlenül fotózni. :-) Íme a tárgyfotózás.

   Sok-sok tárgyfotót láttam újságokban, magazinokban, mely hihetetlenül tetszett és úgy érezem, hogy Nekem is ki kell próbálnom, hogy hogyan tudnék kivitelezni egy-egy tárgyfotózást... mert a technika már adott, tehát rajtam állt a dolog, hogy mit tudok kihozni.. már csak gyakorlás gyanánt is teljes mértékben megérte, hisz többet tanultam, mint gondoltam. Másfelől pedig a hamarosan megjelenő Pálya magazinos rovatom egyik jövendőbeli cikkét a tárgyfotózásról szeretném megírni - bár magányos és élettelen', mégis némelyik mozgalmas. :-)

   Nemrégiben az egyik nagyobb fotózást befejezve láttam a számítógépen, hogy mennyire elcsúszott a fehéregyensúly... hisz automatán volt. Ez az egyetlen, amit (eddig) mindig automatán hagytam és a gépre bíztam, hogy a fehéregyensúlyt maga állítsa be. Kár volt, mert ennek köszönhetően 650 képen mentem végig egyesével az utómunka során, és borzalmas volt. Megfogadtam, hogy EZT SEM bízom a gépre, magam állítom be innentől kezdve... és erre a mai nap jó gyakorlat volt.

Az első HELL-es képet 1 órán keresztül sikerült olyan állapotban elkészíteni, mire az utolsó kattintásra az lett, amit nagyjából elképzeltem a fejemben. Nagyon izgalmas volt az elkészítése: A fényképezőt állványon időzítőre tettem, majd a tárgyhoz mentem és szemből egy 'permetezővel' a palackot vízcseppesre locsoltam, majd mellé vizet csepegtettem és jeget ejtettem. Röviden ez volt a kivitelezés. A szép az egészben, hogy annyira minimális az utómunka (csak színekben apró korrigálás), hogy tulajdonképpen nem számottevő és enélkül is nagy kedvencem lett azonnal.

Néhány kép a berendezésről, kivitelezésről (részben mobillal készült werk fotók):

    Tavaly alkalmam nyílt eljutni a Nike Budapest félmaratonfutásra 'szemlélőként', ugyanis egy fotópályázat is kapcsolódott ehhez az eseményhez. Idén sem volt másképpen, hisz újabb maratonnak és félmaraton futásnak adott otthont a belváros, de most a SPAR rendezésében. Szükségemnek éreztem, hogy elmenjek rá, hátha a 2010-es végeredményhez hasonlóan ismét a dobogó valamely szintjén lehetek... de ha nem, legalább lesz néhány újabb fotóm :-)

    A tegnapi maratonfutáson több, mint 16 ezer sportoló vett részt, mely megdöbbentő. Fejben készültem, hogy sokan lesznek, hisz már a HÉV-en is rengeteg rajtra felkészült sportolót láttam, nem is beszélve a metróról és a zsúfolt földalattiról.

    Bár az lett volna talán a legkézenfekvőbb, ha a rajt pillanatát, vagy a nagy tömeget fotóztam volna, de mégis el akartam térni a megszokottól, bízva abban, hogy majd más fotózza azt, én pedig megpróbálkozom egy újjal: Egyéni és (kizárólag) 2-3 fős képet készíteni, mely valamelyest illeszkedik a környezethez és az alanya a részesévé válik. Ez picit szokatlan lehet, mégis most ehhez hasonlókban gondolkodtam, aztán meglátjuk, hogy a pályázat zsűrije mit szól hozzá. Nekem mindenesetre így is teljesen megérte, mert ahogyan indult a kattintgatás, ahhoz képest a végére már nagyon élvezetessé vált, és ha nem lett volna délután vidéki programom, akkor még nagyon szívesen maradtam volna a Hősök-terén. :-)

    Mindenkivel megesik, hogy a múlt néha visszaköszön. Velem is megesett a napokban egy felkérés kapcsán, hogy a múltat részben felidézve a chocoMe -nek, pontosabban Mészáros Gábornál fotózzak, annyi különbséggel, hogy eddig az LF-magazin kapcsán, most pedig Gábor személyesen kért fel a saját rendezvényére, mint fotóst.

    Nagyon örültem a megkeresésnek, főleg úgy, hogy egy éve nem hallottam (csak olvastam) róla, és ismételten megerősítette bennem azt a gondolatot, ami szerint egy roppant korrekt és jószívű fiatalember, már csak azért is, mert a munkadíjamon felül elárasztott elképesztő szépségű (és feltehetően kifogástalan ízű) csokoládékkal is. :-)

   Tavaly - mikor a manufaktúrában jártam -, akkor még saját maga volt a főnök, a csokikészítő, a PR- és marketing manager egy személyben. Most pedig alkalmazottai vannak, szállítói, viszonteladói és nem utolsó sorban egy új üzlete, melynek most volt a megnyitója (főleg a sajtó számára). Ennek kapcsán keresett meg engem.

   Látva a múltat és a jelent, igen komoly összehasonlítási alapom volt és látva azt, hogy mivé nőtte ki magát a csokimester, elakadt a szavam. Az üzlet egyszerűen kifogástalan, látványos, hangulatos és precíz lett. Belépve a vásárló (vagy nézelődő) 76 féle csokoládét láthat, mely önmagában is szép szám, és abszolút elegendő ahhoz, hogy több kedvencet is találjon az ember... de ha még sem elég, akkor az online felületen lehetőség van több, mint 60 millió féle kreáció alkotására.

   Érkezésemkor már nehéz volt a bejutás a rengeteg újságírótól, akik lelkesen nézelődtek és érdeklődtek mindenről, amit ez a hely magában rejtett: főleg a lenyűgöző kreativitást a padlótól a plafonig, és az új kreációkat. Mikor körbenéztem, és láttam, hogy lényegében minden szín az üzletben a hangulatnak adja át magát, már sejtettem, hogy nem nekem fog kedvezni, hisz nem volt miről visszaverődnie a vaku fényének, így a derített fény kilőve... maradt a direkt fény. Ezzel lényegében még nem is volt probléma, mint ahogyan a rengeteg érdeklődővel sem, de az utóbbival nehezebb volt 'együtt dolgozni' :-) Összességében mégis azt állíthatom, hogy sikeres volt ez a nap és nem csak Gábor sikert arató szemszögéből, hanem az enyémből is. Bízom benne, hogy meglep még néhány rendezvénnyel kapcsolatos felkérésével.

   Az előző héten nagyon jó élményekkel tértem haza a Hewlett Packard-féle rendezvényről, fotózásokról. Bíztam benne, hogy lesz még alkalom az ottani kollégákkal, munkáltatókkal dolgozni (részben) a HP színeiben... és pontosan így is lett!

    Pár napja - mikor ismét megkeresett az Art-Group rendezvényszervező cég egy IVSZ-es rendezvénnyel -, akkor nagyon megörültem: egyrészt mert a rendezvényfotózás picit idegen a számomra (legutóbb a Szigeten próbálhattam ki magamat), és a lényeg, hogy ott nincs beállított fotó és épp ezért sokkal inkább kell figyelni a 'pillanatra', a körülöttünk levőkre, de ez az újdonság motivált. Örömöm másik oka az volt, mikor megtudtam, hogy a 11 órás rendhagyó rendezvényen (amely a csarnokban és a mellette levő programsátorban volt) én voltam az egyedüli hivatalos fotós, amely ugyanakkor nem kis felelősség volt rám nézve, de nem kevés bizalom is egyben.

    A programok a pesterzsébeti jégcsarnokban kezdődtek, ahova reggel 8 órára kellett megérkeznem. Ez 4 órás alvást követően valósult meg, de amint odaértem és nekiláttam a terepszemlének és a 'forgatókönyv' tanulmányozásához: rögtön felébredtem. A program dióhéjban annyi volt, hogy 9 órától folyamatosan mentek a jégkorong mérkőzések 2*10 perces váltásokban, és a nagy pályán egyszerre két mérkőzés volt. Ezzel egyidejűleg a kint helyet foglaló programsátorban a szponzorok és a kíváncsiskodó látogatók foglaltak helyet. Kilométerhiányomnak eleget téve ide-oda cikáztam, közben pedig a különböző kéréseknek próbáltam eleget tenni, és a kikóborolt pihenő játékosról képet csinálni, miközben a fűben fekszik vagy társaival az esélyeiket latolgatják. Szeretem, mikor sok feladatnak kell eleget tenni, mégis sokszor féltem, hogy talán máshol kellene lennem - mint ahol éppen volt -, mert hátha ott történik valami rendkívüli, és nem pedig itt.

   A jégkorong fotózása közben igen hamar rájöttem valamire: a sportfotósoknak minden elismerésem. Egészen tegnapig úgy éreztem, hogy elég szoros a kapcsolatom a gépemmel ahhoz, hogy mindent könnyedén megoldjunk együtt. Lényegében ha nem is könnyen, de mindent megoldottunk, azonban pár évet öregedtem, mire sikerült valami használhatót varázsolni. :-) Egyébként ez a szép az egészben, hogy az ember akkor tanul a legtöbbet, mikor rákényszerül egy szituációban, hogy a helyzet magaslatára kerüljön és kihozza magából (illetve a felszereléséből) a legtöbbet. Az egész nap pontosan ilyen volt, rengeteget tanultam, de még mindig nyitott maradt néhány kérdés...

    Említést kell tennem barátomról, Tibiről is, akinek nem kevés segítséget köszönhetek. Mindent fejben tartott, ötleteket adott, figyelt a felszerelésemre és a nap végéig kitartott még akkor is, mikor piszkosul fáztunk pálya közvetlen közelében... arról nem is beszélve, hogy elárasztott rengeteg werk fotóval, melyeket örömteli visszanézni, hisz felbecsülhetetlen emlékképek. Innen is köszönök neki mindent még egyszer! :-)

   A nap vége felé már alig álltam a lábamon, nagyon jól esett leülni és a táskát magam mellé helyezni... azonban minden fáradalmat kompenzált az a tény, hogy imádom a csapatot, akikkel együtt részt vehetek ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken, illetve a csapatmunkát, amiben mindenki kiveszi a részét és nincsen fennakadás, nincsen szervezési hiba. Hazaérésemet követően ruhástul elterültem az ágyon, és reggelig fel sem keltem. Ezt nevezik jól eső fáradtságnak, ami egy igen hasznos és izgalmas napnak köszönhető :-)

Bízom benne, hogy a továbbiakban is a részese lehetek mindennek!

    Szeptember 5 - A nyárnak ezennel vége, ami annyit tesz, hogy elkezdődnek az olykor monoton és fájdalmasan fárasztó hétköznapok. Sebaj, jó oldala is van ennek, mégpedig az, hogy a fotózások is sűrűsödni látszanak, és az iskola mellett a szabadidőben foglalkozhatom - az egyelőre igen csak függőben levő, de - készülői státuszban álló második fotókiállításommal és a hamarosan induló rovatommal. Utóbbiról csak később :-)

   A kiállítás részleteinek hiánya miatt sokat sajnos nem tudok elárulni, de amit talán fontos lenne megemlítenem, hogy az Országos Gyermekvédő Liga szervezésének köszönhetően valósulhat meg ez a páratlan és egyelőre határozatlan dátumú megnyitó, illetve kiállítás.
Mikor megemlítették, hogy érdemes lenne gyermekfotókat is készítenem, akkor kapva kaptam a lehetőségen és egy rövid kis látogatást tettem Lindánál, hogy néhány kép erejéig lefotózhassam gyermekeit. Íme a kedvencem:

   Egyik barátomnak megmutattam ezt a képet, ugyanis sejtettem, hogy tudja értékelni, hisz a kép mögé lát és épp ezért a véleményére nagyon is adok. Megörvendeztetett, mert Neki is nagyon tetszett, és állítása szerint ezt a vonalat kellene tovább vinni, erősíteni és képviselni... legalábbis művészi szempontból.

A Képek készítése alatt történt egy pici baleset, amikor Ervin a fotózás alatt eldőlt a kosárral (melyben ült), de hála Istennek semmi baja nem történt. Ettől függetlenül rendkívül ijesztő volt, mikor a keresőbe tekintve azt látom, hogy dől oldalra a kis lurkó... enyhe szívritmus zavar lépett fel nálam ...hát vajon még Lindánál :-)
Hamar megállapítottam, hogy sokkal nehezebb kölyköt fotózni, mint ahogyan Én azt gondoltam, hisz - különösen ha pici a modell - nem csinálja azt a mit kérsz, vagy ha neki nem tetszik valami, akkor rögtön egy kis sírásba torkol át a fotózás. Viszont ebből is lehet tanulni - mint ahogyan ezt tettem is - és legközelebb már biztosan sokkal jobban sikerül a maximumot kihozni.

Köszönöm Lindának és gyerkőceinek (Andrisnak és Ervinnek), hogy náluk járhattam és ilyen nagyszerűen érezhettem magamat az otthonukban. :-)